Élet-Stílus

8 napot élt túl étlen szomjan egy dobozban postára adott macska

24.hu
24.hu

2016. 03. 29. 11:51

Nyolc napos utazást élt túl egy dobozba zárva egy brit macska, akit gazdája véletlenül becsomagolt, majd postára adott az eredetileg elküldeni szánt DVD-ékkel együtt – jelentette a brit sajtó. A Cupcake nevű cicát a dél-nyugat angliai Cornwallban adták postára, és több mint egy héttel később a nagyjából négyszáz kilométernyi távolságra lévő West Sussex-ben szabadította ki a csomag címzettje – aki érthetően nagyon meglepődött, amikor a DVD-k mellett meglátta az ijedt macskát.

A meg nem nevezett címzett azonnal értesítette az RSCPA állatvédelmi szervezetet, aminek munkatársai befogták az állatot, majd egy helyi kisállat kórházba szállították. A macskát kezelő orvos a Guardiannek elmondta: Cupcake igencsak ki volt száradva, valamint ijedt és ideges volt, de meglepően jól viselte az utazást.

Cupcake gazdáját végül a cicában lévő chip alapján sikerült megtalálni, aki családjával együtt akkor már napok óta kereste az állatot. Julie Baggott a BBC-nek elmondta: fogalma sincsen arról, a macska hogyan került be a dobozba, amit azonnal lezárt, amikor belerakta a DVD-ket.

A pillanat, amikor Cupcake újra találkozott gazdájával

A macskát a brit sajtóban megjelent beszámolók szerint csak a kiszáradás miatt kellett kezelni pár napig, ami után teljesen felépült.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.