Élet-Stílus

“Isten és ember egymásra találásának csodáját ünnepeljük”

Húsvét akkor lesz igazi "ünnep az életünkben, ha egzisztenciálisan is érint minket - emelte ki Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

Ezen a napon ugyanis nem egyszerűen Jézus távoli győzelméről hallunk, hanem “itt és most bennünk is megmozdulhat az élet, minket is megmozdíthat a föltámadottal való találkozás öröme, és ezt tovább is adhatjuk” – jelentette ki.

Az evangélikus elnök-püspök rámutatott: az igazi húsvét “kihallatszik belőlünk”, kihallatszik a templomból, kihallatszik az ünnepekből a hétköznapok felé, és kihallatszik az egyházból a világ felé, amelynek semmire sincs nagyobb szüksége, mint Jézus tanítására.

Gáncs Péter arról is beszélt, hogy a húsvét értelmetlen nagypéntek nélkül. Felidézte, Jézus nagypénteken, a Getsemáne-kertben rászólt forrófejű tanítványára, Péter apostolra, amikor az kardot rántott: “tedd hüvelyébe a kardod, mert aki kardot fog, az kard által vész el”.

Mikor hisz már végre az erőszakra erőszakkal felelő emberiség Jézusnak? – tette fel a kérdést a püspök.

Emlékeztetett arra, hogy Jézus meg merte kérdezni az őt arcul ütő főpapi szolgától: “mondd, miért ütsz engem?”

Nincs ennél fontosabb kérdés 2016 húsvétján ezen a megsebzett földrészen – figyelmeztetett Gáncs Péter.

Hangsúlyozta: rá kell kérdezni, hogy miért teszi a másik, amit tesz, miért robbantja föl magát, miért dobja oda az életét csak azért, hogy vele együtt százak haljanak.

“Fel kell tennünk ezt a kérdést alázattal és őszintén, és vállalnunk kell, hogy kellemetlen választ kapunk”, mert lehet, hogy kiderül, “mi is okai vagyunk” az ő agresszivitásuknak – mondta.

Az evangélikus elnök-püspök Jézust idézte, aki azt mondta: “békességet hoztam”.

A keresztény ember küldetése pedig az, hogy elvigye ezt a húsvéti fénysugarat az egész világnak – tette hozzá Gáncs Péter.

(MTI)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik