Élet-Stílus

Feleségül vette kétéves kislányát egy apa

Azután döntött a ceremónia mellett, hogy megtudta, gyermeke gyógyíthatatlan beteg.

Mióta csak kiderült, hogy harmadik gyermeke kislány lesz, a brit légierő 31 éves pilótája, Andy Barnard gondolatban lánya esküvőjét tervezgeti. Ahogy azt a Daily Mail című brit bulvárlapnak elmondta, világraszóló ünnepséget szeretett volna, amire most már biztos nem kerül sor. Kicsit több mint egy hónappal ezelőtt kiderült ugyanis, hogy a 16 hónapos kislánynak gyógyíthatatlan betegsége van.

Poppy-Mait az orvosok február végén diagnosztizálták a rák egy igen agresszív fajtájával, ami a kislány veséjéből indult és alig néhány hét alatt szinte az egész testében szétterjedt. A gyermek 29 éves édesanyja, Sammi Barnard a lap újságírójának elmondta, az első tüneteket február közepén vette észre.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

„Feltűnt, hogy a lányom jó ideje nem kakilt már, és hogy semmi étvágya sincs. A kedvenc ételeit és italait is elutasította, emellett bizonytalanul járt.”

Sammi orvoshoz vitte gyermekét, aki igyekezett megnyugtatni az édesanyát, hogy a tünetek valószínűleg a fogzás miatt jelentkeztek és hogy a gyermeknek nincs komoly baja. A szorulásra hashajtót írt fel, majd hazaküldte a kislányt. Mikor Poppy állapota 10 nappal később sem javult – sőt, az anya elmondása szerint csak tovább romlott – Sammi újra orvoshoz vitte a kislányt.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

Mivel a szakember ezúttal sem vette komolyan az anya aggályait, Sammi a vizsgálat után egyenes a legközelebbi kórház ügyeletére hajtott. Mikor elmondta Poppy tüneteit, az ügyeletes orvos úgy döntött, benntartja a kislányt és további vizsgálatokat rendelt. Néhány nappal később kiderült, hogy Poppy rákos, betegsége ráadásul egyike volt a legagresszívebbeknek.

A szülők azt mondják, az utolsó utáni pillanatig küzdöttek lányuk gyógyulásáért, ám mikor a kemoterápiát követően újabb daganatot találtak – ezúttal Poppy agyában – úgy döntöttek, lemondanak a további kezelésekről.

„Azt akartuk, hogy azt a kevés időt, ami még hátra van neki, a családjával tölthesse, biztonságos környezetben, az otthonában. Nem szerettük volna kitenni fájdalmas kezelésnek tudva, minimális a gyógyulás esélye.”

Az esküvőre Poppy hazatérése után került sor. Édesapja azt mondja, kollégái segítettek neki megszervezni a ceremóniát.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

„Már azelőtt megígértem a lányomnak, hogy felejthetetlen esküvője lesz, hogy megszületett volna. Be akartam tartani az ígéretemet, igaz, mikor ezen gondolkodtam, nem éppen erre gondoltam.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik