Élet-Stílus

Milliókat költött plasztikai műtétekre, hogy úgy nézzen ki, mint a lánya

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 03. 22. 16:08

40 ezer fontért – átszámítva körülbelül 16 millió forintért – alakította át teljesen testét az 57 éves Janet Horrocks, hogy tökéletesen hasonlítson 35 éves lányára. Terve bevált, mostanában gyakran testvéreknek nézik őket.

Az elszánt anyuka 8 ezer fontért csináltatta meg a melleit és botoxolja is az arcát. Jane Cunliffe, Janet lánya úgy érzi, egy napon idősebbnek látszik majd édesanyjánál.

Az volt a célom, hogy ugyanúgy nézzek ki, mint Jane, mert én teremtettem őt. Egyébként is hasonlítottunk egymásra, szóval csak kicsit kellett játszani a testemmel

– nyilatkozott büszkén Janet Horrocks, aki 2001-ben feküdt először kés alá. A nő később alaposan lefogyott, póthajat tetetett fel és kitetoválta a szemöldökét.

Janet eleinte titkolta terveit lánya előtt. Mikor Jane rájött, mire szánta el magát az anyja, közel sem repdesett örömében.

Amikor közöltem vele, hogy úgy szeretnék kinézni, mint ő, megdöbbent és nem értette, hogy gondoltam az egészet.

Jane attól félt, hogy anyja elveszi tőle a fiatalságát és akkor még nem érezte korrektnek a húzást. Mikor kiléptek az utcára, sokan testvérnek hitték őket, ezért Jane hónapokig nem is mutatkozott inkább szülőjével.

*** EXCLUSIVE - VIDEO AVAILABLE *** BURNLEY, UNITED KINGDOM - JANUARY 17: The mother and daughter duo describe themselves to be more like sisters as they often go out together on January 17, 2016 in Burnley, England. A PLASTIC surgery addict mum has spent £40,000 resculpting her face and body - to look more like her DAUGHTER. With their peroxide blonde locks, svelte size eight figures and stunning youthful looks, the two women are often mistaken for sisters. But 57-year-old Janet Horrocks, from Lancashire, has endured extensive cosmetic surgery to look like her 35-year-old daughter Jane Cunliffe, including two boob jobs, an eye-lift, a nose job - plus botox and regular fillers. And while Jane admits she was shocked when she first discovered her motherís plastic surgery plan, Janet has vowed to continue her quest for youthful perfection until the day she dies.  PHOTOGRAPH BY Ben Morgan / Barcroft Media UK Office, London. T +44 845 370 2233 W www.barcroftmedia.com USA Office, New York City. T +1 212 796 2458 W www.barcroftusa.com Indian Office, Delhi. T +91 11 4053 2429 W www.barcroftindia.com

Nagyon-nagyon jó a kapcsolatom anyával. Ő a testvérem és az anyám is egyben. Nem értem, miért költött ennyit plasztikai műtétekre, de őt ez teszi boldoggá.

Anyja elmondása szerint őt nem érdekli, hogy mit gondolnak róla mások. Szimplán nem szeretne öregen meghalni.

(via Mirror)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.