Élet-Stílus

Down-szindrómás ikerlányai miatt alázták meg az édesanyát

Nem várt dolgot mondott neki az orvos, mikor kiderült, mindkét kisbabája beteg.

A háromgyerekes brit édesanya, Jodi Parry most, négy évvel később döntött úgy, hogy válaszol az orvosának. Azt mondja, azért döntött úgy, hogy billentyűzetet ragad, és egyúttal megosztja gondolatait, mert az elmúlt négy évben rengeteg dolgot tanult, amit szeretne megosztani – elsősorban – azokkal a szülőkkel, akiket hozzájuk hasonlóan derült égből villámcsapásként ér az, hogy születendő gyermekük beteg.

Jodi ebben a nyílt levélben leírja, hogy ikerlányaik, Abigail és Isobel születése előtt gyakorlatilag semmit sem tudtak a Down-szindrómáról. Hozzáteszi, mikor kiderült, hogy mindkét lányuk érintett, tele voltak kérdésekkel, a kórházat ennek ellenére válaszok nélkül voltak kénytelenek elhagyni.

„Nem tudtuk, a lányaink tudnak-e majd járni, vagy épp beszélni? Szerettük volna feltenni őket, de abban a pillanatban és helyzetben, mikor lehetett volna, nem tudtuk.”

Jodi bevallotta, a diagnózist követő első néhány hét mindannyiuk számára nehéz volt. Mint írja, ő személy szerint attól tartott a leginkább, hogy a családja a lányok születése után már sosem lehet ugyanolyan.

Kép forrása: Jodi Parry
Kép forrása: Jodi Parry

„Aznap, mikor Isobel és Abigail született, nem éreztem magam anyának. Össze voltam zavarodva és csak homályos elképzeléseim voltak arról a jövőről, ami ezek után ránk vár. A legjobban attól féltem, hogy a nap minden pillanatában gondoznunk kell majd a beteg gyerekeinket, mígnem a kimerültségtől holtan nem esünk össze.”

Jodi azt mondja, a legmélyebb sebet azonban még csak nem is a diagnózis ejtette a lelkében, hanem az, ahogy akkor – négy évvel ezelőtt – az orvosuk közölte velük a hírt.

„Emlékszem, félrehívott minket egy csendes szobába, majd mielőtt bármit mondott volna, annyit mondott: „Részvétem.” Abban a pillanatban még nem tudtam neki válaszolni, de, ha visszamehetnék az időben, a mai eszemmel biztos azt mondanám neki, nincs miért így éreznie. A Down-szindrómában ugyanis nincs semmi gyászos, csupán másféle utazás, mint, amiben a legtöbb szülőnek része van.”

A háromgyermekes anya levelében arra buzdítja a hozzájuk hasonló helyzetben lévő szülőket, hogy mindig merjenek kérdezni, és ne féljenek. Majd hozzáteszi, négyéves kislányaik szeptembertől kezdik óvodát, és éppen oda fognak majd járni, ahova egészséges bátyjuk, a hétéves Finlay járt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik