Élet-Stílus

Rejtélyes betegség miatt véreznek egy fiatal lány szemei

Marnie-Rae Harvey 17 éves, de nem sok lehetősége van arra, hogy az angol tinik önfeledt életét élhesse. Barátai nem igazán vannak, alig mozdul ki a házból. Érthető: a lány minden nap nagyjából ötször kezd el vérezni a szemeiből.

A szemészet, az onkológia, a hematológia, a neurológia, és gyermekgyógyászat legelismertebb szakértőinél is járt már, de hiába. Egyetlen specialista sem volt képes diagnosztizálni a lányt.

„Éget, aztán ellepi a pupilláimat és nem látok semmit.”

A rejtélyes betegség a lány szemin kívül, olykor kiterjed a füleire, az orrára, az ínyére, a fejbőrére, a nyelvére, vagy a körmeire is.

Fotó: Marnie Harvey
Fotó: Marnie Harvey

 

Az egész azzal kezdődött, hogy a Stoke-onTrentben élő tini vért köhögött fel 2013 márciusában. Aztán két éven át ez időről-időre megismétlődött, majd 2015 júliusában Marnie-Rae arra riadt fel éjjel, hogy vérben úszik az arca.

A halálra rémült szülők azonnal segítséget hívtak, azonban a kiérkező mentőket is valósággal sokkolta a látvány, amihez foghatót még soha sem tapasztaltak. Csakhogy mire a kórházba értek a lánnyal, már nyoma sem volt a vérzésnek.

„Annyira erősen kezdtem el vérezni, hogy néhány másodperc alatt az egész arcomat vér borította, aztán pár pillanat, és a szemgolyóim újra fehérek voltak, mintha mi sem történt volna.”

A kórházban lefuttattak egy mindenre kiterjedő vérvizsgálatot, de az orvosok mindent a legnagyobb rendben találtak ezért hazaengedték a lányt. A következő két hétben Marine-Rae szemei minden éjjel véreztek.

„Aztán egyik nap egy boltban voltam, amikor nem csak szemeimből, hanem a füleimből is ömleni kezdett a vér. Akkor ismét mentőt kellett hívnunk.”

Marnie-Rae számtalan vizsgálaton ment át, rengeteg specialistával találkozott, de azon túl, hogy kelleténél kissé gyengébb az immunrendszere, semmit sem találtak.

Létezik egy elképesztően ritka betegség a haemolacria, ami szemvérzést okoz, pontosabban az ebben szenvedők szó szerint vért könnyeznek. A fiatal lányt azonban tesztelték erre a betegségre, és az eredmény egyértelműen negatív lett.

Fotó: Marnie Harvey
Fotó: Marnie Harvey

Miközben orvosok sora vallott kudarcot, a fiatal lány életét teljesen tönkre tették a titokzatos vérzések. Az iskolából kimaradt, még leérettségizni sem tudott, az pedig nagyon távoli álommá vált, hogy egyszer majd egyetemre menjen.

Azt mondja, gyakran érzi magát gyengének, alig van energiája, gyakorlatilag állandóan szédül, és sokszor fájnak a végtagjai, a csontjai. Nem tud túl sokat sétálni anélkül, hogy rosszul lenne, de nem is igazán szeret emberek közé menni, mert állandóan megbámulják.

„A minap a kórház várójában ültem, amikor vérezni kezdtem. Az emberek  undorodva fintorogtak, de minden áron le akartak fényképezni.”

Marnie-Rae állapota napról napra rosszabb. Azt mondja, az elmúlt két hétben szinte állandóan vérzett, mindenhonnan egyszerre. Eddig öt percig tartott egy vérzés, aztán órákra elállt, de most fél órán keresztül folyik, aztán csak öt percre marad abba. Bár a lánynak éjjelente ébren kellene maradnia, nem igazán bír, mert ötször van rosszul naponta.

Fotó: Marnie Harvey
Fotó: Marnie Harvey

Az orvosok először valamilyen vérbetegségre gyanakodtak, de most azt gondolják, hogy egy nőgyógyászati betegség, endometriosis lehet a háttérben. Marnie-Rae kapott egy injekciót, ami leállítja a méhe működését, ettől azt remélik, hogy a vérzések is abbamaradnak.

Igaz, az injekció jó eséllyel meddővé teszi a lányt, de ő azt mondja, ez most a legkisebb problémája. Április közepére derülhet ki, hogy a módszer működött-e. Marnie-Rae úgy érzi, nem túl valószínű, hogy igen.

„Az injekció hatására a menopauza tünetein megy keresztül az ember. Izzadok, hőhullámaim, és hangulatingadozásaim vannak, de még mindig vérzek.”

Ha a lánynak igaza lesz, egy bőrspecialista következik, ám ő ehhez sem fűz túl nagy reményeket. Azt mondja, akkor a legrosszabb az állapota, amikor menstruál. A nőgyógyászai azt ígérik, hogy folytatják a vizsgálatokat.

(via BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik