Élet-Stílus

Két évvel azután, hogy eltemette feleségét, a tévében látta őt viszont

A férj úgy tudta, felesége meghalt egy autóbalesetben. Még el is temette az asszonyt.

A marokkói nő, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, 2014-ben szenvedett súlyos autóbalesetet Casablancában. Miközben a mentők, az életéért küzdve az Ibn Rochd kórházba szállították, a rendőrök értesítették családját, így többek között a férjét is, aki haladéktalanul útnak indult, hogy felesége mellett legyen.

Abragh Mohamed végül négy órát utazott a fővárosba, de hiába. Az orvosok nem engedték, hogy találkozzon feleségével, és a kórházi folyosón közölték vele azt is, hogy az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy valószínűleg nem éli majd túl a balesetet. Néhány órával később értesítették a férjet, hogy a nő meghalt.

Mohamed a Nuevo Dia című marokkói lapnak elmondta, felesége testét letakarva, koporsóban adták át neki, és mivel nem volt oka kételkedni a hatóságokban, anélkül temettették őt el, hogy ellenőrizték volna, tényleg ő van-e a koporsóban.

A férj két évet élt abban a hitben, hogy özvegy, míg a közelmúltban rokonai észre nem vették a nőt egy olyan műsorban, aminek szereplői elveszett rokonaikat keresik.

„Fogalmam se volt róla, hogy egy vadidegen nőt temettem el feleségemként”

-nyilatkozta Mohamed, majd hozzátette, a baleset körülményeit jelenleg is homály fedi. A család úgy véli, a kórházi személyzet hibájára azért nem derült eddig fény, mert a feleség a baleset következtében elveszítette emlékezetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik