Élet-Stílus

A párnára fogták a fejfájását – agydaganattal küzd

A nőnek alig több, mint egy évet jósoltak az orvosok.

Sophie Morris 37 éves, három gyermek édesanyja, akik közül a legidősebb sincs még 9 éves.  A fiatal nővel két és fél évvel ezelőtt közölték: agydaganata van, és legfeljebb 15 hónapja lehet hátra.

Azért állt ki most – a betegséggel kapcsolatos tudatosság növelését célzó napon – a történetével a nyilvánosság elé, hogy minél többen tisztában legyenek a tünetekkel, annak érdekében, hogy adott esetben a lehető legkorábban fel tudják venni a harcot az agytumorral szemben.

Fejfájás, kimerültség kettőslátás, zsibbadás

Sophie eleinte fáradtsággal és fejfájásokkal küzdött. Már két gyermeke volt, és várandós volt a harmadikkal, így azt gondolta, természetes, hogy ilyen hamar kidől. Hangulatingadozások, kimerültség miatt felkereste a szülészorvost, aki azt mondta, egyen többet.

A szülés után nem múltak el a fájdalmak, sőt egyre intenzívebbek lettek. Kettőslátása alakult ki, már nem mert vezetni sem; zsibbadtak a kezei és a lábai, úgyhogy úgy döntött, felkeresi a háziorvosát.

A doktornő azt mondta, hogy szülés után természetes, hogy elfárad, és kérje meg a párját, hogy segítsen neki kicsit többet. Azt is tanácsolta, hogy

cserélje le a párnáját, mert az nyak- és fejfájást okozhat.

Amikor Sophie-t már álmából is felkeltette az erős fejfájás, elment egy szemészhez, aki megállapította, hogy valami nyomja a szemét. Kórházi kivizsgálás után megoperálták, és közölték vele a végzetes diagnózist. Azóta átesett kemoterápián és sugárkezelésen is, most újabb kemo előtt áll.

Az orvosok először azt mondták, alig több, mint egy éve lehet hátra; ez két és fél éve volt. Azóta minden egyes napért hálás, amit a gyerekeivel tölthet. Ők még túl kicsik ahhoz, hogy megértsék, mi történik az anyukájukkal.

Sophie online közösségi finanszírozás révén 53 ezer fontot (körülbelül 21 millió forint) gyűjtött össze – az összeget kutatási célokra fordítják; olyan vizsgálati eszközöket fejlesztenek belőle, amelyek révén a háziorvosok számára is könnyebb lesz kiszűrni az agydaganat-gyanús eseteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik