Élet-Stílus

Azt hitte influenzás, néhány órával később az életéért küzdött

24.hu
24.hu

2016. 03. 01. 15:55

A brit egyetemista két lábát és az ujjait is elveszítette az influenzának hitt betegség miatt.

A 19 éves Charlotte Hannibal ma már elfogadta azt, ami vele történt. Nem keres válaszokat. Azt mondja, akkor sem volt dühös, mikor az orvosok – alig néhány órával azután, hogy magához tért – közölték vele, hogy térd alatt mindkét lábát amputálniuk kellett. Tudta, hogy csak úgy dolgozhatja fel mindezt, ha előre néz. A jövőbe.

A brit egyetemista a Sun című brit bulvárlapnak elárulta, egy házibulin kapta el azt a fertőzést, ami kis híján megölte őt.

„Vicces, hogy épp egy bulin történt a dolog, már csak azért is, mert mióta felvettek az egyetemre, szinte alig mondtam igent ilyesmire. Havonta legfeljebb egyszer mentem bulizni és akkor se maradtam sokáig”

-mondja a fiatal lány, aki a legutolsó házibulija után torokfájással és más, influenzára utaló tünetekkel ébredt. Azt mondja, nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, még akkor sem, mikor az állapota romlani kezdett. Charlotte-ot végül aggódó szülei és húga beszélték rá arra, hogy nézesse meg magát egy orvossal.

„Bementem az ügyeletre, majd miután megvizsgáltak, közölték velem, hogy a kórházban kell maradnom, mert agyhártyagyulladásom van.”

Charlotte kezelését haladéktalanul megkezdték, ám ahhoz, hogy az orvosok megmenthessék az életét, amputálniuk kellett a két lábát és az ujjait is, ezek ugyanis elkezdtek elhalni a betegség következtében kialakult vérmérgezés miatt.

„Miután magamhoz tértem a mesterséges kómából, szinte semmire nem emlékeztem. Az emlékezetemet szép lassan nyertem csak vissza, ekkor jutott eszembe az is, hogy az egész egy egyszerű torokfájással indult.”

A fiatal lány most azért küzd, hogy felhívja a figyelmet az agyhártyagyulladás elleni védőoltásra. Biztos benne, hogy ha beadatta volna a vakcinát, nem kerül veszélybe az élete.

„Ennek ellenére mondhatom, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam. Sokkal többet is veszíthettem volna a lábaimnál és az ujjaimnál”

-mondja Charlotte, aki – hála a rehabilitációjának – a közelmúltban újra ülhetett biciklin is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.