Élet-Stílus

A nő, aki felakasztja magát a metrón, hogy aludjon

24.hu
24.hu

2016. 02. 22. 19:15

Hatalmas sikert aratott a kínai közösségi oldalakon egy Chongqing városában élő nő, miután egyik utastársa fényképen örökítette meg a szokatlan módszert, ahogy a metrón szokott aludni. A kínai sajtóban csak Yang néven azonosított nő ugyanis a fejét a kapaszkodóra kötözött sáljára felakasztva tud csak igazán kényelmesen szundítani egyet metrózás közben.

Az első (és második) ránézésre rémisztően veszélyesnek tűnő módszert elmondása szerint az anyjától tanulta el, aki a gerincét szokta ezzel a „felakasztós” módszerrel kímélni. Yang elmondta: aznap, amikor a fénykép készült, egész nap egy esküvőn volt, és a nap végére annyira kimerült, hogy muszáj volt aludnia egyet utazás közben.

A nő elmondása szerint a metróban nem elég kényelmesek az ülések ahhoz, hogy az utasok egy jót tudjanak aludni, és azt kérte a metrótársaságtól, hogy szereljenek fel „szundibarát” üléseket.

Közben a kínai sajtónak a metrótársaság egyik alkalmazottja elmondta: a nő módszere vészhelyzet esetén veszélyes lehet, mert súlyos nyaksérüléseket szenvedhet egy hirtelen fékezés, vagy egy ütközés esetén.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.