Élet-Stílus

Fél éven át tettette a kamaszlány, hogy terhes, mert kíváncsi volt a reakciókra

24.hu
24.hu

2016. 02. 12. 10:13

Csak édesanyjának, barátjának és az iskolaigazgatónak mondta el az igazságot.

Gaby Rodriguez, a washingtoni Toppenisch Gimnázium végzős diákja, 17 éves volt, mikor kiállt osztálytársai elé, és közölte velük, hogy terhes. Pedig nem volt az. Gaby a nagy bejelentést egy társadalmi kísérlet részeként tette; arra volt kíváncsi, hogyan és miben változik meg egy diáklány élete, miután környezete megtudja, hogy gyermeket vár.

A fiatal lány a kísérletbe mindössze három embert – édesanyját, barátját és az iskolaigazgatót – avatta be. Még barátja szülei elől is titkolta, hogy valójában nem állapotos. Mindezt fél évig. Gaby ezidő alatt igyekezett minden létező részletre odafigyelni: felszedett néhány kilót, egy párnával hasat csinált magának és kismamaruhákba bújt.

Azt mondja, sokat tanult, leginkább a körülötte lévő emberekről. Túl azon, hogy lépten-nyomon összesúgtak a háta mögött, volt olyan barátja, aki elfordult tőle és olyan tanára is, aki szerint azzal, hogy megtartotta a babát, az egész jövőjét elrontotta. Gaby, aki a jövőben szociális munkásként szeretne dolgozni – főleg fiatal anyukákkal – azt mondja, bízik benne, hogy a tapasztalatait később a munkája során is kamatoztatni tudja majd.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21: US actor Adam Sandler (R), US actor Ben Ben Stiller (C) and British actress Emma Thompson (L) arrive for the film ‘The Meyerowitz Stories’ in competition at the 70th annual Cannes Film Festival in Cannes, France on May 21, 2017.  Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.