Élet-Stílus

Néhány perc különbséggel szültek az ikerlányok

Mostantól nem csak az anyák, de lányaik is egy napon ünneplik majd a születésnapjukat.

A New Jerseyben élő egypetéjű ikerlányok, Stephanie Edginton és Nicole Montgomery, akik eddig életük szinte minden fontosabb pillanatát együtt élték meg, annyira egy hullámhosszon vannak, hogy kilenc hónappal ezelőtt nagyjából egyszerre estek teherbe. Sőt! Nem sokkal ezután kiderült, mindketten kislányt hordanak a szívük alatt, és ha ez még nem lenne elég, orvosuk mindkettőjüket ugyanarra a napra, február 12-ére írta ki.

Bár elmondásuk szerint már akkor örültek a hírnek, a terhességük alatt egy pillanatig sem tartották valószínűnek, hogy végül tényleg egy napon szülnek majd. Pedig az orvosok jóslata bejött: mikor Stephanie szerdán megjelent a kontrollvizsgálaton orvosánál, a szakember közölte vele, hogy azonnal kórházba kell mennie, mert beindult nála a szülés.

Még épp csak úton voltak férjével, mikor Nicole telefonált. Izgatottan újságolta ikertestvérének, hogy férjével épp úton vannak a kórházba, mert megindult nála a szülés. A lányok végül két szomszédos szobában, mindössze hat perc különbséggel adtak életet gyermekeiknek, akik édesanyjukhoz hasonlóan, egy napon ünneplik majd a születésnapjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik