A Facebooknak semmi köze a barátsághoz

„Egy barátságnak nem kell élethosszig tartani”

– ezt a barátom mondta nekem és csak hosszú évekkel később mondtam el neki, mennyire megbántott akkor ezzel a mondattal. Ma már tudom, hogy igaza van és azt is tudom, mi a barátság.

Persze nem volt ez mindig így, és volt idő, mikor én is romantikus vagy szépirodalmi regények, filmek, egyéb művek heroikusnak ábrázolt szereplőiről, azok cselekedeteiről gondoltam azt, ez a minimum, ha két ember barátságáról beszélünk.

Hittem azt is, hogy a jóbarát bajban ismerszik meg, hogy ha egy inge van, azt nekem adja, a száraz kenyérhéjat is elfelezi velem. És mindig, mindig számíthatok rá, hiszen rendelkezésre áll. Hittem azt is, hogy a jóbarát azért jóbarát, mert azt mondja, amit hallani akarok és még véletlenül sem az igazságot. Hogy mindig egyetért velem, tetszik neki az új ruhám, és soha nem mondja azt, hogy nagy a seggem abban a gatyában. Azt se, hogy szar lett a melír a hajamban, azt pláne, hogy 37 évesen a viselkedésem szánalmas és nem szexi. Hittem, hogy a barátommal állandóan egymás seggébe’ kell lógnunk, de legalábbis összeállva, mint a zsíros tészta és hogy van Legjobb Barát.

Tévedtem máshogyan is. Hittem azt, hogy a munkatársaim a barátaim. Volt ennél rosszabb is: mikor azt hittem, hogy a beosztottaim a barátaim. Hittem barátnak az üzlettársamat, a velem azonos hobbit űzőket, akikkel egy héten többször találkoztam. Hittem barátnak olyat, akivel a közös sors, közös probléma sodort össze, később aztán beláttam, hogy ez nem elég a kapcsolathoz.

Voltak, akikért a tűzbe mentem volna, a barátomnak tartottam őket, és csak később vettem észre, hogy csak én barátkoztam velük, ők velem nem. Volt, akinek nagyon szerettem volna a barátja lenni, de ő nem akart az én barátom lenni.

És volt, ami barátság volt, de vége lett. Akadt köztük, ami fájt, olyan is, amit erőnek erejével próbáltam megmenteni és foggal-körömmel küzdöttem érte, pedig tudtam, hogy veszett fejsze nyele.  Akadtak nagy drámák, rossz ripacskodások, tragikomédiák és vannak máig tüskék.

Bennem is, és van, akinek én vagyok tüske a körme alatt.

Sokszor éreztem magányosnak magam, de be kell látnom, szerencsés vagyok, mindig voltak barátaim. Idejében felismertem azt is, hogy nem kell egyetlen emberben megtalálnom mindent, amit akarok és keresek, ha a barátságra gondolok. Így volt nagyon szeretett barátnőm, akivel csak szórakozni jártam, mert azt remekül tudtunk együtt és nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, de az életemben levő problémákat nem tudtam vele megbeszélni. Volt piperkőc barátom, aki órákat töltött azzal, hogy minden szál haja úgy álljon, tökéletes legyen a sminkje és trendkövető a ruhája, néha úgy éreztem magam mellette, mint aki vaksötétben öltözött fel, ráadásul egy ruhagyűjtő konténerből, de nagyobb könyvmoly párost lámpással kellett keresni.

Voltak és vannak fiú (férfi) barátaim és nem hiszem, hanem tudom, hogy van barátság férfi és nő között. Nem azért a barátom valaki, mert férfi vagy mert nő.

Tudok különbséget tenni ismerős, haver és barát között. Tudom, hogy nem az a fontos, megköszöntött-e és hányadikként köszöntött meg a névnapomon, és fájdalom, de a barátságot nem a közös hányás pecsételi meg. Nem kell bizonygatnom, hogy Tercsi az én legesleg, akivel huszonöt éve, mert a barátságnak nem ismérve az idő, mint ahogy a szerelem sem attól nagy, meddig tart. Nem igaz, hogy felnőtt korban nem köttetnek mély barátságok, mint ahogy nincs mély meg sekély barátság sem, csak barátság van.

A kutya és a könyv nem barát. Barátunk csak egy másik ember lehet, persze pótlék lehet könyv is,  barát is, kutya is, sőt, a gyerekünk is, csak akkor nevezzük a nevén. Nem hiszem azt, hogy igaz barátság csak férfiak között van és a nők állandóan rivalizálnak egymással, közben meg tudnák fojtani egymást egy kanál vízben.

Örülök annak, hogy van a Facebook, mert a barátaimmal itt is tudom tartani a kapcsolatot. A régi barátaimnak is örülök, megnézem az új fotókat és örülök egy-egy feledésbe merült, váratlanul előbukkanó régi fényképnek. Szeretek tudni az ismerőseimről, még akkor is, ha a posztokat igencsak meg kell szűrnöm, hogy lássak némi valóságosat is belőlük.

Több, mint 300 ismerősöm van jelen pillanatban a Facebookon. Kezdettől nagyon vigyáztam arra, hogy ne higgyem azt, ezek az emberek egytől-egyig a barátaim. Mark Zuckerberg sem az, még akkor sem, ha időről-időre meglep(nek az emberei) egy-egy megható, de legalábbis érzelmi húrokat pengetni szándékozó videóval. Mint például ma, a Facebook 12. születésnapján. A napon, amit ők úgy neveztek el: a barátság napja.

Nos, a Facebook egy profitorientált gazdasági vállalkozás. Egy nagy cég. 12 éve működik. Semmi köze a barátsághoz.

De az ötlet tetszik, majd én is mondok valami hangzatosat és nagyot, ha évfordulóját ülöm annak, megkezdtem az egyéni vállalkozói tevékenységem.

Például az lesz az Adózni Szeretés és a Hivatalokban Szopás Napja.

Amúgy meg, a Barátság Napja kisfilmet lehet szerkeszteni, szóval nyugodtan kidobálhatja belőle azokat, akik nem is a legeslegjobb barátai, csak úgy bekerültek valahogy. De talán jobb is így, hogy sokan nem tudják, hogyan kell szerkeszteni, mert addig is nézegethetjük a 15 évvel régebbi képeket orrvérzésig.