Élet-Stílus

Megvannak A Dal új továbbjutói

24.hu
24.hu

2016. 01. 30. 21:44

Szombaton este láthatták a nézők A Dal című műsort, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének második fordulójával. Az adásban tíz dal versengett egymással, ezúttal a legjobb hat jutott tovább. Az első előválogatóhoz hasonlóan most is a tehetségkutatós felfedezettek érték el a legjobb eredményeket.

A zsűri és a nézők szavazatai alapján a legtöbb pontot az egykori megasztáros, Kállay-Saunders András kapta, aki még lázas betegen is fantasztikusan énekelt. Őt követte az anno a Csillag Születikben megismert Vásáry André, az x-faktoros Oláh Gergő, a megasztáros Gáspár Laci, valamint Karmopolis és Szécsi Böbe a Voice-ból.

A legjobb öt dal mellett a közönség további egy számot továbbjuttathatott kedvenc produkciója kódjának beküldésével, így a hatodik továbbjutó Passed lett.

Négy produkciónak viszont búcsúznia kellett a versenytől. Ezek a következők: a C.E.T. előadásában a Free, a Group’N’Swingtől a Szeretni fáj, a Maszkura és a Tücsökrajtól, valamint Siska Finuccsitól a Kinek sírjam, és Patai Annától a Colors.

A Dal harmadik elődöntőjét február 6-án rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe, ahonnan nyolc jut a február 27-i döntőbe. A döntő nyolc dala közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.