Élet-Stílus

Halott férje hozta vissza az életbe az 50 éves nőt

Miután rosszul lett munkahelyén, a négygyermekes anyukának majd egy óráig nem volt pulzusa.

Az 50. életévében járó brit édesanya, Sonie Burton aznap – csakúgy, mint előtte mindig – épp a munkából sietett volna hazafelé, mikor rosszul lett. Azt mondja, hirtelen erős szorítást érzett a mellkasában, légszomja lett, majd elvesztette az eszméletét.

„Semmire nem emlékszem a következő egy, másfél órából, csak a megboldogult férjemre. Tisztán emlékszem, hogy egy folyosón álltunk, ő határozott lépésekkel közeledett felém, miközben azt mondta, még nincs itt az időd Sonia, menj vissza a gyerekekhez”

-idézi a Sun című brit bulvárlap a négygyermekes asszonyt, aki hozzátette, megnyugtatta a látomás. Boldog volt, hogy újra láthatta férjét, aki évekkel korábban, 37 évesen halt meg szívrohamban.

Sonia még a kezelőorvosait is meglepte azzal, hogy visszatért az életbe, miután több mint 50 percig nem volt pulzusa. Az ügyben megszólalt a két mentőorvos, Stephen Eke és Jason Riches is, akik elmondták, pályafutásuk során még sosem találkoztak olyan esettel, hogy valaki ennyi idő után visszajött volna az életbe.

„Ha nem velünk történik, nem hittem volna el”

-mondta Jason.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik