Élet-Stílus

Bántalmazták nevelői az egy hónapos kislányt

kisbaba(960x640).jpg (Array)
kisbaba(960x640).jpg (Array)
A szülők azt hitték, jó helyen hagyják gyermeküket. Nagyot tévedtek.

“Két hete jártunk a napközibe, amikor az egyik nap pelenkázás közben azt vettem észre, hogy Kennedy egész alsó teste kék-zöld”

– kezdte a most már lassan egyéves kislány édesanyja a WOWT-nek. Jennifer Moore az interjúban elárulta, nem sokkal a szülés után a férjének, és neki is munkába kellett állnia, ezért döntöttek úgy, hogy pici gyermeküket egy megbízható napköziben helyezik el arra az időre, amíg egyikük sincs otthon.

Az egygyermekes édesanya elmondta azt is, hogy a családi napközire hirdetés útján találtak, és miután alaposan ellenőriztették, úgy döntöttek, rájuk bízzák gyermeküket. Alig két hete jártak a napközibe, mikor Jennifer pelenkázás közben észrevette gyermeke sérüléseit.

“Remegtem a dühtől és elképzelni sem akartam, min mehetett keresztül a kislányom, ami ilyen nyomokat hagyott a testén”

-mondja az anya, majd hozzátette, azonnal hívta a napközit, ahol az ügyeletes nevelő közölte vele, fogalma sincs arról, hogyan szerezte sérüléseit a kislánya, majd hozzátette, a többi gyereknek nincs ilyen baja. Jennifer kórházba vitte Kennedyt, ahol az orvosi vizsgálat kiderítette, a kislányt többször is súlyosan bántalmazták. Azt nem tudták megmondani, konkrétan mi okozhatta a kék-zöld foltokat, de azt gyanítják, a gyermeket többször is megüthették úgy, hogy nem volt rajta pelenka.

Jennifer és férje, Josh csak később tudták meg, hogy a napközit vezető dadának nem volt engedélye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik