Élet-Stílus

Pofontól vagy együttérzéstől lesz jobb ember a gyerekből?

Belicza Bea
Pál Anna Viktória
Belicza Bea, Pál Anna Viktória

2016. 01. 21. 07:00

Miért nem célravezető a gyereknevelésben a büntetés vagy a jutalom? Hogyan segít, ha megtanuljuk kifejezni az érzelmeinket? Szülő-gyerek kommunikációról beszélgettünk dr. Skita Erika kommunikációs hídépítővel.
Korábban a témában:

A büntetés nélküli nevelés alatt jutalommal nevelést kell érteni?

Nem. Büntetés nélkül vagy jutalommal tulajdonképpen ugyanazt a problémát hordozza, kívülről szeretnénk motiválni. Rá akarjuk venni a másikat, hogy tegyen meg valamit, de nem azért, mert az a tevékenység értékes, hanem, mert elkerülhet vele büntetést vagy kap érte valamit. Azt kell megértetni a gyerekkel, hogy azért kell elpakolni maga után, hogy ne legyen rendetlenség, azért kell tanulni, hogy okos legyen. Nem azért készítünk ajándékot a nagymamának, mert ő majd ad valamit érte, hanem azért, mert ő örülni fog. Sok szülő pénzzel motivál, ilyenkor általában a gyerek egy idő után mindenért pénzt, ellenszolgáltatást vár.  A büntetéssel több baj is van: kerülőutakra visz és bizalmatlanságot szül a felek között és nem tudod a tétet a végtelenségig emelni. Ha már semmi nem hat, és valamit csak azért is megcsinál, kidobod a házból a gyereket?

Neveld, ne verd!

A pofonok, a lelki terror megpecsételi a gyerek egész életét – figyelmeztet Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyermekjogi igazgatója. Az interjút itt található.

Sokan vallják, hogy én is kaptam egy-két atyai pofont, mégis ember lett belőlem.  Szerinted pofon nélkül jobb emberré váltak volna?

Mindenképpen kevesebb rossz érzést, megalázottságot tapasztaltak volna meg, és hosszabb távon lehetett volna óvni őket a rossztól.  Büntetéssel csak addig lehet valakit korlátozni, amíg van rá hatásunk. Ha egy kamasznak megtiltjuk valamiféle fenyegetéssel, hogy dohányozzon, az utcasarkig nem gyújt rá, de amint nincs kontroll alatt, megteszi. Azt kell elérni, hogy ne akarjon cigizni, mert megérti, hogy káros.

A kamaszok többsége aligha meggyőzhető egy logikus magyarázattal.

Ez a lényeg. Nem a logikára kell építeni, hanem az érzelmekre.Nézőpontot kell váltani. Előbb megérteni, mit, miért csinál vagy akar a gyerek, és annak mentén megértetni, amit szeretnénk mi.

Az érzelmi intelligenciával nagyon keveset foglalkozunk, pedig ma már egy munkahelyen sem könnyű pusztán logikával boldogulni, kell a kreativitás, empátia. Első körben a saját érzéseinket kell ismerni és megfigyelni, hogyan reagálok azokra, milyen rossz mintákat követek esetleg észrevétlenül. Egyrészt a gyerek minket másol, másrészt ránk reagál.

Aztán nagyon fontos, hogy a gyerek is tisztában legyen az érzéseivel. Ehhez már készült egy könyvünk is, ami játékosan segít megtanulni, kifejezni, mi zajlik bennünk, ha olyat tettünk, amit megbántunk, ha nem sikerül valami, vagy ha épp nagyon jól sikerült valami vagy jót tettünk.

Végig lehet beszélni, hogy mit érzel a testedben, ha dühös vagy, mit szoktál csinálni és annak mi a következménye, mit lehetne másképp?  Vagy hogyan lehet elmondani a másiknak, ha zavar benne valami, de úgy, hogy ne légy durva, ne bántsd meg. Az alapkérdés mindig a „mit érzel”, de ez a felnőtteknek sem mindig megy. Ha valaki azt mondja, úgy érzem, nem figyelsz rám, valójában azt mondja, azt gondolom, nem figyelsz rám. Az érzéseiről semmit nem mondott, hogy csalódott, szomorú vagy féltékeny.

Fotó: Pál Anna Viktória

És ha mondana, mennyivel lennénk közelebb a megoldáshoz?

Egész más irányba viszi a beszélgetést, és aki tudja, hogyan reagál bizonyos érzésekre, tudja azt is, mire van szüksége ilyen szituációkban a konfliktus elkerüléséhez.  És elsősorban segít elkerülni a félreértéseket, hiszen nem reagálunk egyformán az érzésekre.

A tréningeken találkoztam emberekkel, akik egyáltalán nem tudnak beszélni érzésekről, szavaik sincsenek rájuk. Ha nem ismerjük a saját érzéseinket, nehéz együttérezni a másikkal, pedig ez lenne az alapja a gyereknevelésnek.

Hogyan néz ki ez az elmélet a gyakorlatban? Nézzünk példákat!

Egy anyuka mesélte, hogy a kislánya egyáltalán nem akart óvodába menni. Mondtam, próbálja meg, hogy bebújik hozzá az ágyba és azt mondja, hogy tényleg, de jó lenne egész nap itt henyélni. Két perc múlva a kislány felpattant, hogy menjünk, mert vár az óvónéni. Néha merni kell változtatni.

Azért ebben az esetben megvan az esély, hogy a gyereknek ez csak kényelmesebb megoldás. Miért akarna hirtelen mégis oviba menni?

Mert együttérzünk vele és mert dönthet. Átadjuk az irányítást a gyereknek, ezzel megszakítva a megszokott tiltakozását. Amikor például nem akar kiszállni a kocsiból és rángatjuk, hogy muszáj, akkor csak mélyül a hiszti. Ha viszont azt mondjuk, jó, akkor szólj, ha mehetünk. Általában kettő percen belül ki akarnak szállni.

De átadni az irányítást, annyit tesz, hogy ráhagyunk a gyerekre mindent.

Nem. Ez nem jelenti, hogy nem kellenek szabályok, kereteket kell szabni, csak nem mindig mi mondjuk meg, hogy ezt így vagy úgy kell. Adni kell választási lehetőséget. Az említett esetben sem azt döntheti el a gyerek, hogy megy vagy nem, hanem, hogy mikor megy. Mondok egy másik példát. Egy kamaszfiú, akinek a sport miatt mindig korán kellett kelnie és minden este háborgott, hogy ő már nem csecsemő, miért kell este nyolckor lefeküdnie, miért nem nézheti a tévét, az anyja belegyezett, hogy kilencig a szobájában még olvashat. Azóta magától lefekszik nyolckor. Kapott választási lehetőséget. Egy másik gyerek mindig számítógép mellett akart chipset enni. Az anya azt mondta, lehet, ha mindig felporszívózik maga után. Az a lényeg, hogy bevonjuk a gyereket, együttműködünk vele és nem fentről utasítjuk, tiltjuk.

Ha összeverekednek gyerekek, mit lehet tenni?

Nem mindegy, hogy büntetőszékre ültetem, sarokba állítom vagy felajánlom, hogy vonuljon el a nyugi kuckóba.Előbbivel megalázottságot, a düh erősödését lehet elérni, utóbbival azt, hogy a felfokozott állapotban lévő gyerek lehiggad. Nyugodtan már át lehet beszélni, ki, mit érzett és miért tette, amit tett. Ha jóvá kell tenni valamit, a gyerekkel közösen kell kitalálni, mit, hogyan. Teljesen értelmetlen például azt követelni a gyerektől, kérjen bocsánatot valakitől. Ez akkor ér valamit, ha a gyerek maga érzi ennek igényét, ami persze a szülő, a tanár feladata, hogy rávezesse erre.

Fotó: Pál Anna Viktória

Nézzünk egy tipikus gyerekhisztit a boltban, mert szeretne valamit. Mi a módszered?

A kisfiam 7 éves, a lányom 5. Ha ők nagyon akarnak valamit, de én nem, akkor azt mondom, felírjuk otthon a listára, amiről egy idő múlva egyet választhatnak. Értik, hogy nem tudunk mindent megvenni, de időnként eldönthetik, mi a legfontosabb nekik a felmerült dolgokból.

Amikor kisebbek voltak, nyilván nem ment ilyen egyszerűen.

Persze, amíg nem tudnak beszélni, addig többnyire sírással kommunikálják, hogy most valami nem jó nekik. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy megnyugtassuk simogatással, vagyis figyelemmel vagy épp figyelemeltereléssel. Kicsiknél olykor az utóbbira is szükség lehet, de nagyobbaknál csak átmeneti megoldásnak ajánlható, utóbb, ha lehiggadt, érdemes beszélni róla. Nem szabad, hogy a gyerek elfojtsa az érzéseit, mert olyan felnőtt lesz belőle, aki a párkapcsolataiban sem tudja majd kezelni a konfliktust, mert nem tudja elmondani, mi zajlik benne, mire lenne szüksége.

Milyen a tökéletes szülő?

Nincs ilyen. Mindannyian hibázunk, az a lényeg, hogy tanuljunk belőle.Azt gondolom, az a jó szülő, aki nem csinál meg mindent a gyereke helyett, hanem hagyja őt gondolkodni, megtapasztalni következményeket. Nem az a jó szülő, akinek a gyereke szófogadó, mindent megcsinál, amit kérnek tőle, hanem aki a gyerek érzéseit figyelembe véve segíti a döntések meghozatalában.

A gyereket nemcsak a szülő neveli, hanem a pedagógus is. Az iskolák viszont a büntetéses, jutalmazós módszereket alkalmazzák. Működhet-e a ti módszeretek, ha a gyereket kétféleképpen motiválják?

Ezért tartunk tanároknak is tréninget, nem csak szülőknek, és azt tapasztaljuk, hogy egyre több iskola nyitott erre, csak pénz- és időhiány miatt nem jut el elég pedagógushoz az információ. Amúgy a befektetett energiától függ a hatásfok. Ha csak a szülő vagy csak a tanár alkalmazza a módszert, akkor is elérhető változás, de attól, ha valaki elolvas egy könyvet vagy részt vesz egy tréningen, az nagyon kevés, gyakorlat kell az eredményhez és persze nem könnyű, hiszen mi is a büntető-jutalmazó rendszerben nőttünk fel, anyanyelvi szinten ezt mi nem tudjuk megtanulni, de a gyerekeink már úgy adhatják át az unokáinknak.

Ezzel a módszerrel olyan mély kapcsolatot lehet építeni a gyerekkel, ami erősebb a büntetés alapúnál, ezáltal ez lesz a meghatározóbb a fejlődésében, ha legalább egy ember foglalkozik vele érzelmi alapon.

Értsünk szót! – szülőket, tanárokat tréningelnek

Skita Erika a férjével megtanulta, átvette két amerikai drámapedagógus, Adele Faber és Elaine Mazlish módszerét. Ők Haim G. Ginott, izraeli pszichológus gyerek-szülő foglalkozásaira jártak tíz éven át, azokból a – hetvenes években úttörőnek számító – technikákból írtak könyvet Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje címmel. Rengetegen érdeklődtek, hogyan lehet ezt használni a gyakorlatban, ezért kidolgoztak egy tréninget. A magyar házaspár is ezzel a módszerrel dolgozik, immár 600 szülővel, pedagógussal szerzett tapasztalataikkal kiegészítve.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. május 1.
Résztvevők a Magyar Szocialista Párt (MSZP) majálisán a városligeti nagyréten 2013. május 1-jén.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.