Élet-Stílus

Négy nappal a szülés előtt tudta meg, hogy terhes

Egy rutin orvosi vizsgálaton tudta meg, hogy öthónapos terhes. Négy nappal később, megindult a szülés.

A 25 éves Kerri Kilohnak tavaly áprilisban mindössze négy napja volt arra, hogy felkészüljön élete egyik legnagyobb változására: arra, hogy anya lesz. Azt mondja, azon az áprilisi napon egy rutinvizsgálat miatt ment orvoshoz. Álmában se gondolta volna, hogy négy órával később azzal a hírrel tér majd haza férjéhez, hogy hamarosan szülők lesznek.

Bár a terhességére viszonylag későn, az ötödik hónapban derült fény, Kerri azt hitte, egy kis ideje még így is maradta arra, hogy férjével felkészülhessen a gyermek fogadására. Arra végképp nem számított egyikük sem, hogy mindössze négy nappal később már a szülőszobában lesznek és gyermekük élete miatt aggódnak majd.

A kis Karson végül 15 héttel a szülés kiírt időpontja előtt jött a világra: gyenge volt és fejletlen, így az orvosok azonnal az újszülött intenzív osztályra szállították őt. Ám hiába kapta meg a lehető legjobb ellátást, az állapota sokáig semmit sem javult. Hat hetes volt, mikor az orvosok a sokadik vérátömlesztés után közölték a szülőkkel, hogy fel kell készülniük a legrosszabbra.

Kép forrása: Kerri Kiloh
Kép forrása: Kerri Kiloh

„Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy a gyermekem bármikor meghalhat. Nem akartam. Nem voltam képes elengedni őt”

– nyilatkozta Kerri a Daily Recordnak, majd hozzátette, szerencsére kisfiúk erősebbnek bizonyult a jóslatoknál és kitartott. Igaz, élete első hat hónapját – krónikus tüdőgondok miatt – lélegeztetőgépen töltötte, három hónappal később már elég erős lett ahhoz, hogy szülei hazavigyék őt.

Az újszülöttintenzíven eltöltött napok olyan mély benyomást tettek Kerrire, hogy a hazatérésük után elhatározta, pályát vált és ápolónőnek fog tanulni. Azt mondja, így szeretné viszonozni azt a rengeteg kedvességet és támogatást, amit élete legnehezebb időszakában kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik