Élet-Stílus

Kizuhant a második emeleti ablakból a 14 hónapos kislány – karcolásokkal megúszta

24.hu
24.hu

2016. 01. 17. 16:04

A vérfagyasztó jelenetet, ahogy a kislány földet ér a zuhanás után, egy közelben lévő biztonsági kamera rögzítette.

A néhány perces videót megnézve, nehéz elhinni, hogy a mindössze 14 hónapos brazil kislány nem szenvedett komolyabb sérüléseket. Pedig szerencsére így történt: nagymamája elmondása szerint Helena Beatrice-nek néhány horzsoláson és karcoláson kívül, kutya baja. Olyannyira, hogy az orvosok már az eset másnapján hazaengedték a kórházból.

A nagymama, Maria Veraneide Silva Nascimento a brazil lapoknak elmondta azt is, épp látogatóban volt lányánál, aki egyedül neveli három gyermekét: a 14 hónapos Helenát és öt, és hétéves testvéreit. Hozzátette, a kislány – mint általában – az ablak alatt aludt a kiságyában.

“Fogalmunk sincs, hogy mászhatott ki észrevétlenül az ablakon, de sajnos megtörtént. Isteni csoda, hogy nem esett komolyabb baja.”

A biztonsági kamerás felvételen egyébként jól látszik, hogy Helena az esés után azonnal négykézlábra áll, és megpróbál felállni. Egy taxisofőr az első, aki a segítségére siet. A férfi láthatóan össze van zavarodva, nem tudja, mit csináljon a kislánnyal, miközben időről-időre az ablak irányába tekint, ahonnan a kis Helena kizuhant. A gyermek anyja néhány pillanattal később ront ki a házból és siet lánya segítségére. (Figyelem! Felkavaró képsorok!)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind