Élet-Stílus

Együtt küzd meg a rákkal anya és fia

Az anya azt mondja, kisfia adta neki a legtöbb erőt, mikor a kezelések miatt a poklok poklát járta meg.

Röviddel azután, hogy kisfiát 2014-ben másodszor is leukémiával diagnosztizálták, a két gyermekét egyedül nevelő amerikai édesanyát orvosai azzal szembesítették, hogy ő maga is beteg. Cheryl – akinek vezetéknevét nem hozták nyilvánosságra – nem omlott össze a hír hallatán, bár azt elismerte, megrémült. Azt mondja, a leginkább attól tartott, mi lesz gyermekeivel, ha a betegsége gyógyíthatatlannak bizonyul.

Kép forrása: Tim Smith
Kép forrása: Tim Smith

Az édesanya a félelmei és a rendszeres kezelések ellenére igyekezett a lehető legnyugodtabb környezetet biztosítani gyermekeinek. Ehhez először is kisfiával, Colinnal és kislányával, Emilyvel is tudatta, beteg, ezért a következő hónapokban sokat kell majd orvoshoz járnia. Cheryl azt mondja, kisfia komolyan megörült a hírnek, úgy érezte ugyanis, hogy a közös küzdelem miatt még szorosabb kapcsolatba kerülhet édesanyjával.

“A kislányom, Emily reakciója még ennél is meglepőbb volt. Mikor elmondtam neki, hogy rákbeteg vagyok, Emily keresztbe fonta a karjait a mellkasán és sértődötten közölte velem, hogy “nem fer, hogy rajtam kívül mindenkinek rákja van.”

Cheryl szervezetében – a kezeléseknek köszönhetően – ma már nyoma sincs a betegségnek, Colinnak azonban még küzdenie kell. Orvosai szerint idén októberben dől majd el, hogy legyőzhető-e a betegsége. Az anya a CNN-nek adott interjújában elárulta, sokat jelentett számára, hogy élete legfontosabb harcában a fia is mellette volt. Hozzátette, Colin adott neki erőt, mikor a kezelés mellékhatásai miatt a poklok poklát járta meg.

Kép forrása: Tim Smith
Kép forrása: Tim Smith

2014 telén Cheryl beleegyezett abba, hogy a manitobai fotóriporter, Tim Smith képsorozatot készítsen fiával közös küzdelméről. A fotós a megállapodás értelmében hónapokig követte nyomon a család történetét: ott volt a kezeléseken, a kórházban, a konzultációkon, sőt, sokszor Mauthék otthonában is. Miután elkészítete a “Cancer Normal” sorozatot, azt nyilatkozta, a közösen töltött hónapok alatt sokat tanult a családtól, leginkább a szeretet erejéről.

A különleges sorozatot teljes egészében megnézheti Tim Smith oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik