Élet-Stílus

150-szer kérte meg a barátnője kezét, úgy, hogy a lány észre se vette

Először azt tervezte, hogy léghajóval intézi majd a lánykérést, aztán megtudta, hogy barátnője terhes.

„Akkor már egy ideje gondolkodtam azon, hogy megkérem Claire kezét. Menthetetlen romantikus vagyok, ezért azt tervezgettem, hogy majd kibérlek egy léghajót, hogy az húzza maga után a „nagy” kérdést. De végül nem így lett”

– mondja a 38 éves brit vőlegény, aki azután gondolta újra a lánykérésre vonatkozó terveit, hogy megtudta, 33 éves szerelme, Claire Bramley gyermeket várt. Azt mondja, szerette volna, ha a lánykérésnek születendő gyermekük is a részese lehet, ezért a következő napokban főleg ilyen ötletekre vadászott a neten.

Képek forrása: Daily Mail
Képek forrása: Daily Mail

Végül, hosszas keresgélés után, mégis saját ötlettel állt elő: elhatározta, hogy öt hónapon át, minden egyes nap fotót készít szerelméről – mintha csak a baba fejlődését dokumentálná – melyeken úgy kéri meg Claire kezét, hogy arról neki fogalma sincs. Ray végül a közel fél év alatt több száz képet készített. Volt olyan, amit duplán.

„Féltem, hogy ha Claire megkér, hogy mutassam meg neki a képet, lebukom. Ezért óvatosságból szinte minden fotóból kettőt csináltam: egyet, amin ott a felirat és egy másikat, ami teljesen átlagos”

– magyarázta Ray. A férfi a tervek szerint szilveszter éjjel, az óév utolsó percében kérte volna meg Claire kezét, de mivel a fiatal nő aznap nem akart sokáig ébren maradni, karácsonykor tette fel a nagy kérdést.

lánykérés3

„Őszintén mondhatom, nagyon meglepődtem a dolgon. Halvány sejtésem se volt róla, min ügyködik, szóval, amikor megláttam a rengeteg közös fotót, nagyon elérzékenyültem”

– nyilatkozta Claire, aki elárulta, azonnal igent mondott szerelmének.

lánykérés4

„Bár a nagy vágyunk az volt, hogy 2016-ban házasodhassunk, a baba érkezése miatt úgy döntöttünk, 2017. tavaszára toljuk az esküvőt.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik