Élet-Stílus

69 évvel idősebb feleségénél a világ legidősebb férfija

Bármilyen hihetetlen, a brazil férfi papírokkal tudja igazolni, hogy már több mint 130 éves.

De, ami még ennél is furcsább, az idős brazil férfire csak a véletlennek köszönhetően talált rá egy szociális munkás. Kennedy Afonso a brazil médiának elmondta, a közelmúltban azért kereste fel Joao Coelho de Souza családját, hogy a saját szemével bizonyosodjon meg arról, hogy a férfi még él. És, hogy ezzel együtt jogosult még a nyugdíjra, amit évek óta kap.

Mint kiderült, Joao nagyon is él, mi több, családja szerint remek egészségi állapotnak örvend.

„Persze, neki is vannak néha rosszabb napjai, amikor már nem csak a beszéd, de az is gondot jelent neki, hogy felismerjen bennünket”

– nyilatkozta a férfi legfiatalabb lánya, Cirlene Souza. A 30 éves nő, aki édesapja 100. születésnapja után jött világra, azt mondja, a család hivatalos okiratokkal tudja igazolni, hogy Joao Souza 1884. március 10-én született. A családhoz kilátogató Afonso le is fényképezte ezeket a dokumentumokat, majd felvette a kapcsolatot a Guinness rekordok könyvének szerkesztőségével.

Kép forrása: Facebook / Kennedy Afonso
Kép forrása: Facebook / Kennedy Afonso

Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy miután bebizonyosodik az okmányainak valódisága, Joao a leghosszabb életű emberek listáján azonnal az élre ugrik. A megtisztelő pozíciót jelenleg egy japán férfi, a 112 éves Yasutaro Koide birtokolja. A valaha élt legidősebb ember egyébként egy francia nő: Jeanna Calment 1997-ben 122 évesen halt meg.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik