Élet-Stílus

Körözött kutyát tartóztattak le a makói rendőrök

Petárdával heccelték, erre harapott. Cézár életét most több ezer állatvédő próbálja megmenteni.

A kétéves, amerikai staffordshire terrier, Cézár, mindössze néhány hónapja került ahhoz a makói családhoz, akiktől szilveszter éjjelén meglépett: egy disznóólból mentették ki, miután megtudták, hogy az akkori gazdája el akarja őt altattatni – írja a Blikk.

A család azt mondja, míg náluk volt, nem volt gond Cézárral. „Kedves, barátságos, kisgyerekkel is nyugodt kutyus volt. Nem kellett bezárni, vagy megkötni” – mondták, majd hozzátették, Cézár akkor is szabadlábon volt, mikor szilveszteri éjjelén bulit tartottak tűzijátékkal és petárdázással.

A kutya ezt követően, hajnali kettőkor támadt az egyik vendégre, aki a gyanú szerint korábban tűzijátékkal heccelte. Cézár a támadás után elmenekült, gazdáinak a sérült vendéghez mentőt kellett hívniuk és értesítették a rendőrséget is.

A kutyát végül Makó és Maroslele között találta meg egy állatvédő, aki néhány nappal ezután ideiglenes befogadóknak adta a kutyát. Erdei Barbara a Blikknek azt nyilatkozta, Cézár remekül és gyorsan beilleszkedett új családjánál és együtt játszott a gyerekekkel. A rendőrök végül egy Facebook-posztnak köszönhetően akadtak a nyomára.

A kutyát elkobozták, jelenleg a makói gyepmesteri telepen tartják, a hatósági állatorvos megfigyelése alatt. Ha bebizonyosodik, hogy emberre veszélyes, el is altathatják. Megmentéséért ezrek fogtak össze.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik