Élet-Stílus

Fegyverrel tartotta vissza az orvosokat fiától, megmentve ezzel az életét

Az agyhalottá nyilvánított férfit már le akarták kapcsolni a gépekről, de a texasi apa ezt nem engedte. Végül neki lett igaza: fia ugyanis az eset után felébredt a kómából.

A houstoni Tomball kórház orvosai már a menthetetlennek gondolt George Pickering szerveinek eladományozását is elkezdték intézni, amikor a férfi apja egy pisztollyal felfegyverkezve tört be szobájába, hogy megakadályozza a fiát életben tartó gépek kikapcsolását. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint az 59 éves apuka elbarikádozta magát kórteremben, és három órán át tartotta vissza az orvosokat, és az időközben kiérkezett rendőröket.

Ez idő alatt azonban a stroke miatt kómába esett, és az orvosok által agyhalottá nyilvánított fia életjeleket mutatott. „Az alatt a három óra alatt George háromszor-négyszer is kérésre megszorította a kezem” – mondta el az apuka, aki szerint a kórház és az orvosok túl gyorsan túl akartak lenni fia esetén.

A férfitől ugyan másik fia hamar elvette a fegyvert, ő azt hazudta, hogy van nála egy másik, és így is több órán át tartotta vissza az orvosokat és a rendőröket. Majd – miután bebizonyította, hogy fiában van még élet – békésen megadta magát. A 27 éves Pickering végül felébredt a kómából, az apa ellen pedig kétrendbeli, halálos fegyverrel elkövetett súlyos testi sértés vádjával indítottak eljárást a még januárban történt eset miatt

Az apa ellen emelt vádak egyikét végül ejtették a helyi hatóságok, a másikat pedig enyhítették, így a héten már szabadlábra is kerülhetett. És végül együtt töltheti a karácsonyt fiával, aki a helyi sajtónak elmondta: még mindig mennek oda hozzá emberek azzal a szöveggel, hogy „azt hittem, te meghaltál”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik