Élet-Stílus

Fogalmuk sem volt a szülőknek, hogy sziámi ikreket várnak

24.hu
24.hu

2015. 12. 21. 18:38

Nem csak a szülőket, de az orvosokat is meglepte, hogy a babák közös testtel fejlődtek.

Az indiai ikreket végül szombaton, császármetszéssel segítették a világra. A sebész, dr. Ruchi Gupta a helyi sajtónak elmondta, még soha nem volt példa arra, hogy ilyen meglepetés érje műtét előtt. Hozzátette, mikor az édesanya szombaton megérkezett a kórházba, azt mondta nekik, hogy egészséges gyermeket vár.

„A biztonság kedvéért végeztünk el rajta egy ultrahangos vizsgálatot. Ennek köszönhetően derült ki, hogy a nő nem egy, hanem két gyermekkel várandós, akik ráadásul sziámi ikrek.”

A felfedezés alapjaiban változtatta meg a szülés menetét. Az édesanyát, Guddo Devit azonnal felkészítették császármetszésre, nem sokkal később pedig világra segítették a fiait is.

Dr. Gupta elmondta, a két kisfiú – akik közös testtel és belső szervekkel jöttek a világra – állapota stabil, jelenleg az édesanyjuk vigyáz rájuk. Hozzátette ugyanakkor, hogy felkészítették a szülőket a legrosszabbra, mivel a sziámi ikerpárok egy része csak rövid ideig marad életben.

Kép forrása: Youtube

A szülők, akik azért nem tudtak arról, hogy rendellenességgel fejlődnek gyermekeik, mert nem volt pénzük ultrahangos vizsgálatokra, most azt tervezik, hogy ha a kicsik elég erősek lesznek, egy olyan kórházba szállíttatják őket, ahol van lehetőség a szétválasztásukra.

„Mikor a családunk megtudta, hogy a várva-várt gyermekünk sziámi ikerpár, teljesen összetörtek. Mi azonban bizakodunk, és reméljük, elég erősek lesznek ahhoz, hogy átvészeljék a szétválasztó műtétet is. Hiszünk benne, hogy teljes életet élhetnek majd.”

– nyilatkozta az apa, Dalvir Singh.

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MALAGA, SPAIN - MAY 21: Head Coach, Zinedine Zidane of Real Madrid celebrates their championship with his players after the La Liga final match between Malaga and Real Madrid at La Rosaleda Stadium on May 21, 2017 in Malaga, Spain. Burak Akbulut / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.