Élet-Stílus

Annyira jegyet akartak venni az izraeliek, hogy inkább bezárták a repülőjáratot, hogy ne kelljen nekik adni

A Kuwait Airways légitársaság úgy döntött, hogy inkább megszünteti a New York és a londoni Heathrow repülőtér közötti járatát, mint hogy fel kelljen engednie a repülőgépeire izraeli állampolgárokat – írja az AFP.

Az amerikai közlekedési miniszter szeptemberben levelet küldött a légitársaságnak, és ebben felszólította, hogy hagyjon fel az izraeli állampolgárokkal szembeni hátrányos megkülönböztetéssel.

“A Kuwait Airways azáltal, hogy járatot közlekedtet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között, használja az amerikai létesítményeket és szolgáltatásokat, ebből következően tiszteletben kell tartania az ország törvényeit, közöttük az indokolatlan diszkrimináció tilalmát” – olvasható a levélben.

Az amerikai minisztérium szóvivője megerősítette az AFP-nek: a felszólítás után a Kuwait Airways tájékoztatta az amerikai hatóságokat arról, hogy megszünteti a New York és London közötti járatát.

Az ügy úgy kezdődött, hogy a légitársaság 2013-ban nem volt hajlandó repülőjegyet eladni egy izraeli állampolgárnak. A társaság jegyfoglaló rendszere ugyanis nem engedi, hogy valaki izraeli útlevéllel vásároljon. Az amerikai hatóságok már akkor megkeresték a légitársaságot, amely azt válaszolta, hogy csupán meg akar felelni a kuvaiti törvényeknek. Az arab ország törvényei ugyanis tiltják, hogy kuvaiti cégek bármilyen kereskedelmi kapcsolatba kerüljenek olyan természetes vagy jogi személyekkel, amelyek Izraelben vannak bejegyezve, illetve akik izraeli állampolgárok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik