Élet-Stílus

A Star Wars meghozta a rajongók kedvét a pornóhoz

Ahogy az Ébredő erő egyre közelebb került a mozikhoz, úgy ébredt fel a rajongókban a vágy, hogy felnőttes feldolgozásban nézzék meg kedvenc űreposzukat. Erre enged következtetni, hogy az elmúlt hetekben jelentősen, ötszáz százalékkal nőt a „Star Wars XXX” című műalkotás DVD-eladása – írta a Mashable.

A kérdéses film nem más, mint mindenki kedvenc sci-fi meséjének szexfilm változata. Akarjuk mondani „pornóparódiája”. A különbségtétel nagyon is lényegesnek számít, főleg – és leginkább – a bíróságok előtt. Az amerikai törvények értelmében ugyanis a paródia jelzővel a készítők megvédik magukat a Lucasfilm és a Disney pereitől.

A 2012-ben készült alkotás a készítők szerint „minden idők legnagyobb költségvetésű” pornófilmje, de azt már nem árulták el, hogy pontosan mennyi pénzből is hozták össze. A Mashable kiemelte, azt sem lehet tudni, hogy pontosan hány darabot is adtak el belőle az elmúlt hetekben, amikor megugrott iránta a kereslet.

A felnőtteknek szóló szórakoztatóipari termékek eladásával foglalkozó GameLink vezetője, Jeff Dilon elmondta: novemberben tűnt fel nekik, hogy lassú emelkedésnek indult a Star Wars XXX iránti kereslet, de igazán az elmúlt két hétben nőttek meg az eladási számok.

Ha kiváncsi arra, mégis hogyan is néz ki a remek műalkotás, íme egy kis “munkahelybarát” (értsd: szexmentes) ízelítő:

(Ide kattintva pedig már az akciódús jelenetsorokat bemutató állóképeket is megnézhet. Annyit mondunk: Leia és Darth Vader)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik