Élet-Stílus

Pörgős és kiakasztó az Agyas és agyatlan új trailere

Mark Strong és Sacha Baron Cohen a moziban testvérpárt játszik, akik közül az egyik szuperkém, a másik meg futballhuligán.

Az Ali G, Borat, Brüno és A diktátorban Aladeen karaktereit megszemélyesítő Sacha Baron Cohen főszereplésével készül az eredetileg The Brothers Grimsby, hazánkban viszont majd az Agyas és agyatlan címet viselő akcióvígjáték, amelyhez most itt van a második trailer. A mozi két egymástól kölyökkorában elszakított árva fivérről fog szólni, akik huszonnyolc év elmúltával ismét összeakadnak, csakhogy míg az egyikük, Sebastian (Mark Strong) az MI6 leghalálosabb ügynökévé avanzsálva futott be karriert, addig a másik, Nobby (Baron Cohen) egy mihaszna, ütődött futballhuligán lett. A történetben Nobby lesz az, akinek egy nap sikerül megtalálnia bátyját, csakhogy amint az az előzetesben is látható: kapásból keresztbe is tesz majd neki, amelyből aztán a páros számára egy véget nem érő menekülés kerekedik, nem kevés akcióval és ökörséggel. A Rebel Wilson, Penélope Cruz, Ian McShane, Annabelle Wallis, Isla Fischer és Scott Adkins mellékszereplésével készülő, Louis Leterrier rendezte őrült komédia 2016. február 24-én debütál majd a brit mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik