Élet-Stílus

Szerda délutánra lesz kész tervezet a párizsi klímacsúcson

Szerda délutánra elkészül egy újabb, “letisztult” megállapodás-tervezet az ENSZ 21. klímakonferenciáján a Párizs közeli Le Bourget-ban – jelentette be kedd este Laurent Fabius francia külügyminiszter.

“Most tovább kell lépnünk annak a tárgyalásos előkészítésére, amely a kellő pillanatban a végső szöveg lehet” – fogalmazott a francia diplomácia vezetője a 195 ország minisztere és delegáltjai előtt. Hozzátette, úgy számol, hogy szerda délután 1 órakor egy letisztult változatot terjeszt elő.

Reméli, hogy jelentős előrelépésről lesz szerdán szó, de még nem a tárgyalások végső eredményéről – hangsúlyozta Laurent Fabius. Jelezte, hogy a készülő dokumentum, amely magába foglalja a különböző munkacsoportok közvetítőinek ajánlásait a szöveg kulcspontjairól “lehetővé fogja tenni, hogy egy egységes vízió alakuljon ki a megtalálandó egyensúlyokról”.

A delegációk ezt követően délután tanulmányozhatják a szöveget, majd 5 órakor összeülnek, hogy kifejtsék első benyomásaikat. “Ezt az első megbeszélést követően az este folyamán – egészen másnapig – folytatjuk a szükséges egyeztetéseket” – jelezte a francia külügyminiszter.

“A cél egy végső szöveg (megszületése) egy olyan időkeretben, hogy az ENSZ klímakonferenciája hivatalosan jóvá tudja hagyni péntek délután 6 órakor” – mondta Laurent Fabius.

A tanácskozás célja, hogy a világ országai most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremtene a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltaná fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik