Élet-Stílus

„A barátnőm vagy! Könyörögnöm kell, ha szexelni akarok?”

Készült egy színdarab a nők elleni erőszakról. Az a cél, hogy egyetemisták röhögjenek rajta.  Aztán beszéljenek róla.

Lányok, nők, asszonyok tucatjai között csak néhány fiú, férfi bukkan fel az A38 hajón bemutatott Kérsz teát? című előadáson.  Mintha valami csajos program lenne ez, pedig pont annyira szól férfiakról , férfiaknak, mint nőkről, nőknek.

A gólyatábori erőszak apropóján főleg egyetemistáknak készült, a darab előtt figyelmeztetnek, hogy alapvetően vicceset fogunk látni, de – főként erőszak túlélőinek – felkavaró lehet.

Mivel szexről van szó, igen sok szó esik a nemi szervekről, trágár és kevésbé trágár elnevezésekkel. Sokszor annyira eltúlzott, abszurd jelenetekben, hogy az inkább vicces.

Aligha akadt a nézőtéren nő, akinek ne lett volna ismerős legalább egy a bemutatott zaklatások közül – elszenvedőként, szemtanúként vagy csak a barátnő elmeséléséből.

A darabot Bánki Gergely és Sipos Vera írta és rendezte a NANE felkérésére. Ők a szereplők is.

De egyértelmű-e mindenkinek, hogy az utcán az olyan megjegyzés, mint

„Helló, bébi, jók a lábaid. Mikor nyitnak?” vagy „Nem vágyik a melltartód egy kis kikapcsolódásra?”  – elmaradhatatlan vihogással kísérve – zaklatásnak minősül? És ha az autószerelő úgy viccelődik:  „Alánézünk akkor, jó? Nem magának kicsikém, csak a kocsinak.”?  

Vagy a tisztítóban kaján vigyorral azt mondja a pult mögött álló férfi a nőnek: „Persze aranyom, megkeféljük, jó alaposan.”  Mind ugyanaz a kategória.  Megesik, hogy a főnök, kolléga bizalmaskodik és az is, hogy az ex érzi felhatalmazva magát a verbális és akár testi nyomulásra.  És mi van, ha a férj nem akarja elfogadni, hogy a feleség épp nincs szexre hangolva?  Az bizony erőszak.

  • minden olyan érintés, simogatás és csók, amit a másik nem kíván,
  • alkohol vagy drog miatt nem beszámítható partnert ágyba vinni,
  • bizonytalan partnert rábeszélni szexre

MIND SZEXUÁLIS ERŐSZAK.

A  NANE Egyesület felvilágosító kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy  szexben (is ) csak az egyértelmű igen jelent belegyezést.

b2

Korábban egy amerikai blogger állította párhuzamba a teaivást a szex-szel (magyar fordításban itt). Ma már több kampányban használják annak szemléltetésére, mit jelent, ha valaki nemet mond vagy bizonytalankodik, esetleg menet közben gondolja meg magát.

A darab szereplői  több rövid kampányfilmet is készítettek e témában:

A kisfilmeknél naturálisabban mutatja be az előadás a párkapcsolati erőszakot – hol sokkolóan, hol humorral:

A barátnőm vagy, a kurva életbe! Könyörögnöm kell? Szexelni akarok! Kivel szexeljek?! A szomszéddal? Vagy a hentessel?

Ó, te aljas! Fáj a herém! Tudod, te milyen az? Megfájdítottad a herémet.

Ha szeretnél, akkor nem mondanál nemet! Jó, menj csak a szeretődhöz, az majd eltart. Ugyan már, hogy nincs szeretőd, te rohadt kis kurva!

Valahogy így néz ki a családon belüli erőszak a valóságban.

És így teázásra fordítva:

Nem csak az a probléma, ha a férfi nem akarja megérteni az elutasítást, az is gond, ha a nők nem mondják ki a nemet. Gyakran félelemből nem. Az előadásban munkahelyi és iskolai  példát is mutatnak. Ezekben a helyzetekben zsarolással, manipulációval férkőzik közel a nőhöz a főnök, illetve a tanár.

MONDJ nemet!

Volt már olyan, hogy a partnered nem akarta a szexet, de te rábeszélted?

Olyan, hogy nem volt kedved a szexhez és a végén valahogy még is belementél?

Gondoltad már azt, hogy a szex jár neked?

Eleinte te is akartad, de közben elbizonytalanodtál, nem esett jól folytatni, de már nem tudtad, hogy lépj ki a helyzetből?

És az, hogy ő már nagyon akarta, és bár te még vártál volna, nem akartad elveszíteni és inkább hagytad, hogy megtörténjen?

Akkor kattints ide!

A NANE kampányával azt szeretné elérni, hogy mindenki átgondolja, mi az a szexuális erőszak, a nők ismerjék a jogaikat, a férfiak felismerjék, mikor lépik át a határt, a társadalom ítélje el a zaklatás minden formáját és ne az áldozatot hibáztassa.

Tévhitek az erőszaktevőkről

A szexuális erőszak 70 százalékában nem idegen az elkövető, hanem olyan, akiben az áldozat bízik: partner, tanár, családtag, barát, munkatárs.

A legtöbb elkövető nem „pszichopata szörny”, és nem lehet „kiszúrni” a tömegben.

Bármely társadalmi osztályhoz tartozhatnak,olyan magas státuszú, befolyásos személyek is  lehetnek, akikről nem is gondolnád.

Az erőszakot nem a hirtelen fellángoló szexuális vágy szüli, általában előre kitervelt, az elkövetők nem a ruha alapján választanak áldozatot. Ezért sem helytálló, hogy a visszafogott öltözékkel megelőzhető bármiféle támadás.

Forrás: nane.hu/kerszteat/

Nem azért néz ki szexisen, mert azt akarja, hogy megdugd!

– hangzik el az előadáson arra az áldozathibáztató érvre reagálva, hogy „kirívóan volt felöltözve”.  És akit kirabolnak, maga tehet róla, mert pénzt, telefont hord magánál?

Az előadás utáni kerekasztal beszélgetésen Bánki Gergely Hadas Miklós, szociológus Férfiuralom című könyvéből idézve festi le, hol tartunk mi:

Ha egy férfi macsó módra végigmér egy nőt, az Belgrádban természetes, Budapesten elmegy, Stockholmban lenézik, New York-ban feljelentik.

A 45 perces színdarabot egyetemeken szeretnék bemutatni és ott szakembereket bevonva beszélgetni a fiatalokkal párkapcsolatról, szexuális közeledésről.  A NANE szerint ez alternatív programlehetőség is lehetne a gólyatáboroknak – a dekoltázs-szépségverseny helyett.

Eddig az ELTE jelezte, hogy szeretné meghívni az előadást.

A bemutató után az első kérdést a nézők közül egy férfi tette fel: miért csak a nők védelmével foglalkozik a darab? A NANE válasza az volt, hogy arányaiban sokkal inkább a nőket érinti ez a probléma és mert az egyesület a nők elleni erőszakra szakosodott, de bárki létrehozhat civil szervezetet  speciálisan a férfiak védelmére is.

Bánki Gergely pedig azt mondta: a Kérsz teát? 2-ben az lesz a téma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik