Élet-Stílus

Amszterdam csatornái rejtélyes módon százával nyelik a bicikliket

A holland fővárost mindenki úgy ismeri, mint a biciklisek Mekkáját, de ez nem mindig volt így. A második világháború utáni hirtelen gazdasági fellendülés során ugrásszerűen nőtt a holland autósok száma, és kevésen múlt, hogy a kerékpárosok teljesen kiszoruljanak az ország nagyobb városaiból, sőt, teljesen elfelejtsék őket, mint mindennapos közlekedési eszközöket.

1971 szörnyű év volt a kis ország számára, hiszen közlekedési balesetben mintegy 3300-an haltak meg, köztük több mint négyszáz gyermek is. Az aktivisták ezért akcióba léptek, köztük a Stop de Kindermoord (Állítsák meg a gyerekgyilkosságokat), akik rendszeres kerékpáros tüntetéseikkel és lezárt utcákkal igyekeztek nyomatékot adni a szavaiknak. Ezeknek a csoportoknak, valamint a döntéshozóknak (és persze az 1973-as olajválságnak) köszönhetően Amszterdam mára újra a két keréken tekerők nirvánája lett.

A Stop de Kindermoord egyik akciója
A Stop de Kindermoord egyik akciója
Fotó: Department for Transport

Az összes utazás 38 százaléka már kerékpáron történik, és ez a szám a következő években növekedhet is –ugyanez az arány Londonban például 2 százalék.

6896560033_55129cfc69_b
Fotó: Andy Nash

A biciklik egy része azonban rejtélyes módon a várost behálózó csatornák mélyén végzi, így a város vezetése által megbízott hulladékhasznosító cégek rendszeresen kotrást végeznek azokon, bevásárlókocsikat, autóalkatrészeket, fémhulladékot és számtalan, kincsnek számító biciklit is a felszínre hozva. A város csatornáinak egy része négyszáz éve nem volt teljesen kitakarítva, így bármikor találhatnak akár komoly, több évszázada a vízben nyugvó leleteket is:

Nagy fotó: Boncyclist

Ajánlott videó

Olvasói sztorik