Élet-Stílus

Attól még, hogy „nyomulásnak” hívják, a koncerten fogdosás zaklatásnak számít

Egy csapat fiatal brit lánynak elege lett az erőszakos barmokból. Mozgalmat alapítottak, amihez zenekarok is csatlakoztak.

Mozgalmat alapítottak fiatal brit lányok, miután végképp elegük lett abból, hogy a koncerteken rendszeresen zaklatják őket. Történeteikben durva nyomulásról, fogdosásról, erőszakoskodásról számolnak be, és azt szeretnék elérni, hogy a zenekarok álljanak ki, és mondják meg rajongóiknak, hogy az efféle viselkedés vállalhatatlan.

Rengeteg üzenetet kapnak hasonló esetekről

A 17 éves Hannah a BBC Newsbeatnek elmondta: egy glasgow-i koncerten a tömeget kihasználva zaklatta egy férfi, mögé állt, hozzá dörgölőzött, a csípőjét fogdosta, és amikor a lány megpróbálta ellökni, le is fogta. „Sokkolódtam, azt sem nagyon tudtam, mi történik” – mondta. Egy barátjának írta meg, hogy mi történt, ő megosztotta a történetet a Twitteren. A Peace nevű zenekar, amelynek a koncertjén az eset történt, látta a bejegyzést és megosztotta azzal az üzenettel, hogy ha az ő koncertjükön ilyen dolog történik, sürgősen szóljanak neki vagy a biztonsági szolgálatnak, aki pedig azt hiszi, hogy rendben van az ilyesmi, az többet ne jelenjen meg egy fellépésükön sem.

A zenekar támogatásával alapították meg a lányok a Girls Against elnevezésű kezdeményezést. Azt mondták, rengeteg üzenetet kapnak naponta más koncertlátogatóktól, akik hasonló esetekről számolnak be. A kezdeményezés más zenekarok figyelmét is felkeltette és beszálltak annak népszerűsítésébe.

A Slaves zenekar Facebook-oldalán közölte: gusztustalannak tartják az efféle viselkedést. A BBC-nek elmondták: ha meglátják a színpadról, hogy ilyen történik, le fogják állítani a koncertet.

Fontos, hogy komolyan vegyék

A BBC megszólaltatta egy biztonsági cég vezetőjét is, amely szerte az országban tevékenykedik szórakozóhelyeken. Szerinte ez a probléma nem széles körű, de szembesítették azzal, hogy sokan arról panaszkodnak, hogy hiába szólnak a kidobóknak, azok nem csinálnak semmit. Simon Battersby szerint az ilyesmi elfogadhatatlan, ők arra képzik az embereiket, hogy határozottan lépjenek fel, ha szükség van rá.

A brit rendőrfőnökök tanácsának egyik vezetője azt mondta: fontos, hogy komolyan vegyenek mindenféle szexuális zaklatást, és attól még, hogy egyesek az ilyesmit „nyomulásnak” hívják, még nem lesz kevésbé súlyos. „Ezeknek az incidenseknek nem szabad megtörténniük, és támogatok bármilyen kezdeményezést, amely fellép az ilyen bűnök ellen” – közölte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik