Élet-Stílus

Néhány óra különbséggel meghalt idős párok – itt a magyarázat a jelenségre

Egy amerikai vizsgálat derítette ki, hogy befolyásolják szoros kapcsolataink az egészségünket.

Az elmúlt években itt, a 24.hu-n is több olyan házas- vagy épp testvérpárról olvashattak, akik több évtizedes együttélés után, alig pár óra, vagy mindössze néhány nap különbséggel haltak meg. Míg a családtagok az esetek többségében a sors akarataként, vagy épp puszta véletlenként élik meg az ilyen eseteket, a Harvard és a Wisconsin-Madison egyetem kutatói azt mondják, véletlenről szó sincs.

Hozzáteszik, a váratlan, gyors egymásutánban bekövetkezett halálesetekért a párok között lévő szoros kötelék a felelős. A kutatók állításukat egy olyan, kilenc éven át tartó vizsgálatra alapozzák, melyben több mint 300 ezer idős házaspárt vizsgáltak. Arra voltak kíváncsiak, mi történik a párok életben maradt tagjával, ha párjuk meghal.

Kiderült, hogy azokban az esetekben, mikor a feleség hal meg először hirtelen és nem egy hosszantartó betegség következtében, 18 százalékkal nő a valószínűsége annak, hogy rövid időn belül a férj is meghaljon. Fordított esetben, vagyis azoknál a pároknál ahol a férfi halt meg előbb, ez a szám 16 százalék volt.

A kutatók azt mondják, a házastárs halála komoly stresszor, ami növeli a társ halálának a valószínűségét. A veszteség elsősorban a szívelégtelenségek valószínűségét növeli, de sokat ronthat a már meglévő, krónikus betegségeken is. A kutatás emellett kitért arra is, hogy a veszteség dekoncentrálttá teheti az életben maradt házastársat, akivel így könnyebben fordulhatnak elő súlyos, akár az életet is veszélyeztető balesetek, vészhelyzetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik