Élet-Stílus

Leszúrta várandós barátnőjét, hogy megszerezze gyermekét

Miután leszúrta barátnőjét, a 22 éves támadó rögtönzött császármetszést hajtott rajta végre.

A rendőröket végül a bronxi nő 27 éves barátja, Angel Praylow értesítette azután, hogy munkából hazaérkezve párjára zavart állapotban talált egy vérben úszó test mellett. A férfi vallomásában elárulta, a 22 éves Ashley megérkezésekor egy fotelben ült és egy kisbabát ringatott, akiről meggyőződéssel állította, hogy az ő gyermeke.

A New York Daily News című amerikai lap rendőrségi forrásból úgy értesült, a nő azt próbálta elhitetni a kiérkező nyomozókkal, hogy ő maga is terhes volt, a gyermeknek pedig otthon adott életet, miután a szülés váratlanul megindult. A barátnő testének jelenlétére Ashley nem tudott magyarázatot adni, ezért őrizetbe vették.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

A helyszínre érkező mentők azonnal kórházba szállították a szintén 22 éves áldozatot, Angelikque Suttont és újszülött kislányát is, ám az anya sérülései annyira súlyosak voltak, hogy nem sokkal a kórházba szállítása után meghalt. Lánya, akit családja később Jenasisnak nevezett el, az orvosok szerint életben marad.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

A New York Post úgy tudja, a támadó és áldozata korábban egy középiskolába járt, és bár az érettségi óta szinte egyáltalán nem is találkoztak, az utóbbi hetekben valamiért egyre többet jártak újra össze. Ashley a gyanú szerint azután támadt Angelikque-re, hogy a két nő a múltról kezdett beszélgetni: a nyomokból kiderül, hogy Ashley először egy késsel súlyosan megsebesítette várandós barátnőjét, majd egy rögtönzött császármetszést követően, kivágta gyermekét a méhéből.

Ashley a kihallgatása során azzal védekezett, hogy Angelikque váratlanul rátámadt egy késsel, ő csak magát védte, mikor megszúrta őt.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik