Élet-Stílus

Felajánlotta az utaskísérőt a pilóta az utasoknak, kiengesztelésül a késésért

Egy indonéz légitársaság felfüggesztette egyik pilótáját, miután egy Bali szigetére tartó járaton felajánlotta az egyik elvált stewardesst az utasoknak, kompenzációként a késésért. A Lion Air azután kezdett belső vizsgálatot a pilóta ellen, hogy az egyik utas panaszt tett a közlekedésügyi minisztériumnál a járaton történtek miatt, és az eset az indonéz lapok címoldalára került – jelentette az AFP francia hírügynökség.

Az utas, Lambertus Maengkom elmondása szerint a gép késve indult el Jáva szigetéről, és a másodpilóta a hangosbeszélőn felkínálta az egyik „csinos” női utaskísérőt, többször is. Emellett az utazás alatt rendszeresen nyögéshangokat lehetett hallani a pilótafülkéből a hangosbemondókon át, és több utas is megkérdőjelezte, hogy a másodpilóta józan lenne.

A Lion Air végül minisztériumi utasításra belső vizsgálatba kezdett, és bejelentették, hogy az eset miatt eltiltották a repüléstől az érintett pilótát. Ugyanakkor közölték, hogy az első eredmények szerint a pilóta teljesen józan volt a repülés közben. A nyögéshangokkal kapcsolatban pedig kijelentették: „Úgy hangzott, mintha a másodpilóta lihegne, de ő általában így beszél. A mikrofon túl közel volt a szájához, így amikor levegőt vett és beszélt, az nyögésnek lehetett hallani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik