Élet-Stílus

Visszakapta életét a mellső lábak nélkül született kiskutya

Gazdái már születése után lemondtak róla. Két hetet vártak, majd menhelyre vitték.

„Azt mondták, az alomban kezdettől fogva ő volt a legkisebb, és hogy a fogyatékossága miatt Tumblesnek folyamatosan küzdenie kellett az anyatejért. Mivel úgy gondolták, nem tudják őt gondosan nevelni, ránk bízták Tumblest”

-idézi fel a kiskutya bekerülésének napját a Buzzfeed Newsnak Angela Marx, a Friends of the Shelter Dogs elnevezésű állatvédő szervezet vezetője. Marx hozzátette, már első ránézésre tudták, hogy az aprócska Tumbles speciális gondozást igényel majd.

Kép forrása: Chrystal Richmond
Kép forrása: Chrystal Richmond

„Elkülönítettük őt a többi kutyánktól, de még a többi kölyöktől is, egy gondozónk pedig cumisüvegből etette őt, hogy megfelelően fejlődjön és megerősödhessen.”

A kiskutya nem mindennapi történetét a menhely megosztotta a közösségi oldalán is: itt botlott bele az a fiatal pár, aki eldöntötte, segít a menhelynek, hogy Tumbles lábra állhasson és szaladgálhasson, mint a többi kiskutya.

Kép forrása: Chrystal Richmond
Kép forrása: Chrystal Richmond

Marx a Buzzfeednek elárulta, a jószívű pár az ohiói egyetem segítségével speciális, kifejezetten Tumbles-ra szabott kerekesszéket készített – 3D-nyomtatásos technológiával –, ami reményeik szerint visszaadja majd a kiskutya mozgékonyságát és magabiztosságát. A menhely vezetője szerint lassan megszokja majd az eszközt, de jelezte, ez nem egy napos folyamat.

„Beletelik egy kis időbe, mire Tumbles teljesen otthonosan tudja használni a segédeszközt.”

Angela azt is elmondta, a kis Tumbles a segédeszköz nélkül is megállíthatatlan, épp olyan játékos és eleven, mint vele egy korú társai.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik