Élet-Stílus

Vajúdás közben vizsgázott le az egyetemista – átment

Négyes kapott, de nem elégedett. Néhány hét múlva újra megcsinálja a tesztet, mert nem „átcsúszni” akart.  

A büntetőjogásznak készülő georgiai egyetemista, Tommitrise Collins azt mondja, miután megindultak a fájások, nem maradt választása a pszichológia vizsgáját illetően:

„Tudtam, hogy ez az egyetlen lehetőségem maradt, hogy megcsináljam a vizsgát, mert a szülést követő első heteket kizárólag a babámmal szerettem volna tölteni”

-nyilatkozta Tommitrise az amerikai Fox 5 News hírcsatornának, majd hozzátette, mivel vajúdás közben töltötte ki a pszichológiai kérdőívet, valamivel több ideig tartott neki, mint egyébként tartott volna.

„Azután, hogy megnyitottam a tesztet 4-5 órát dolgoztam rajta. Leginkább a fájdalom miatt. A fájások ugyanis teljesen elterelték a figyelmemet, és csak nehezen tudtam rávenni magam, hogy a kérdésekre koncentráljak. Később viszont, ahogy rájöttem, hogyan tudom kizárni a fájdalmat, egyre jobban ment a teszt is.”

A fiatal lányról – és a nem mindennapi vizsgáról – testvére, Shanell készített fotót, amit megosztott a közösségi oldalán is „prioritások” címmel.

This is what you call “Strong Priorities”. Contractions 3 minutes apart and still takes her Psychology Test! You are going to be a great Mom baby sis!

Posted by Shanell Brinkley-Chapman on Thursday, November 12, 2015

Tommitrise a hírcsatorna újságírójának elmondta, szerencsére aznap minden jól alakult számára: túl azon, hogy egy makkegészséges kislánynak adott életet, a vizsgán is átment.

„Négyes kaptam, de úgy döntöttem, kérvényezem a főiskola vezetőségénél, hogy újra megcsinálhassam a tesztet” – mondja, majd hozzáteszi, mindezt kislánya miatt teszi, azt szeretné ugyanis, ha gyermeke éppen olyan biztonságban nőhetne fel, mint ő.

„Azt szeretném, ha az emberek tisztában lennének azzal, hogy a tény, hogy fiatal anya vagyok, nem jelenti azt, hogy egyben rossz anya is.”

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik