Élet-Stílus

300 kilométert gyalogolt kutya, hogy viszontlássa azt, aki megmentette az életét

Shavit azután tették ki gazdái, hogy elütötte egy autó. Nem akarták fizetni az orvosi költségeket, inkább megszabadultak tőle.

A sérült, fájdalomtól szűkölő kutyára orosz állatbarátok találtak rá ezután, a Rosztov városába vezető út szélén. Egy percig sem gondolkodtak: óvatosan az autójukba fektették a mozgásképtelen állatot, majd elindultak segítséget keresni neki. Csak órákkal később találtak olyan állatorvost, aki hajlandó volt ingyen ellátni a kis fekete kutya súlyos sérüléseit.

A műtétjét követően a fekete keverék Nina Baranovskához, a kutya megtalálóinak jó barátjához került. A fiatal nő, aki otthonában három macskát és két befogadott kutyát nevelt már, vállalta, hogy a teljes gyógyulásáig gondozni fogja a szerencsétlen sorsú kutyát. Sőt! Még arra is vállalkozott, hogy gazdát keres neki.

“Még soha életemben nem találkoztam ilyen nyílt szívű, kedves kutyával. Mikor felébredt az altatásból, azonnal csóválni kezdte a farkát és megnyalta a kezem”

-mesélte Nina a Komszomolszkaja Pravda című lapnak, majd hozzátette, a kutya, akit Shavinak nevezett el, gyorsan gyógyult. Alig néhány hónap múlva már újra tudott járni, és boldogan szaladgált Nina kislányával és többi védencével.

Kép forrása: Komszomolszkaja Pravda
Kép forrása: Komszomolszkaja Pravda

“Mikor láttam, hogy meggyógyult, úgy döntöttem keresek neki egy megfelelő gazdit. Arról, hogy nálunk maradjon, akkor még szó sem lehetett: a lakásunk túl kicsi lett volna ennyi állatnak”

-mondja a nő, majd hozzáteszi, végül egy 290 kilométerre élő ismerőse jelentkezett a kutyáért.

“A búcsú fájdalmas volt, de egy idő után meggyőztem magamat, hogy mindkettőnknek így lesz a legjobb. Azzal vigasztaltam magam, hogy Shavinak boldogabb élete lehet ott vidéken egy kertes házban, mint nálunk, abban a szűk lakásban a városban.”

Shavi azonban nem így gondolta. Néhány nappal az örökbefogadása után megszökött új gazdájától, hogy két hónappal később – csontsoványan és kimerülten – megérkezzen Rosztovba, Ninához.

Kép forrása: Komszomolszkaja Pravda
Kép forrása: Komszomolszkaja Pravda

“Azt hittem rosszul látok, mikor felbukkant a lépcsőházunk előtt. Nagyon megható volt” – mondja Nina, majd hozzáteszi, Shavi a megérkezését követően napokig csak aludt. Még enni is alig-alig akart felkelni.

“Sokat olvastam már arról, milyen elképesztő dolgokra képes a kutyahűség, de álmomban se gondoltam volna, hogy egyszer megtapasztalhatom majd. Azután, hogy közel 300 kilométert gyalogolt, hogy újra velünk lehessen, magától értetődő volt, hogy megtartjuk Shavit.”

Nina az orosz lap újságírójának elárulta, miután Shavi hazatérésének híre ment, sokan megkeresték, hogy pénzt és kutyaeledelt adományozzanak neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik