Élet-Stílus

Megölte felesége megerőszakolóját, majd levágta és megette péniszét

Az indonéz hatóságok letartóztattak egy frissen összeházasodott párt, akik a rendőrség közlése szerint megették a feleséget állítólag megerőszakoló férfi férfiasságát, miután a férj megölte – jelentette a helyi sajtó. A sofőrként dolgozó áldozat holttestét még október elején találták meg egy kiégett autóban, egy szumátrai faluban. Annak ellenére, hogy a holttest elégett, egyértelműen látni lehetett, hogy pénisze le lett vágva.

A rendőrség pár héttel később már gyanúsítottként azonosította a harmincéves Rudi Efendit és feleségét, Nuriah-t, és vasárnap le is tartóztatták őket. A férj rendőrség közlése szerint bevallotta, hogy ő ölte meg a szintén Rudi nevű áldozatot, mert felesége azt állította, hogy megerőszakolta. A nő ezt azután közölte, hogy Efendi a nászéjszakán felfedezte, hogy felesége nem volt szűz, és magyarázatot követelt.

Rudi Efendi és felesége, Nuriah.
Rudi Efendi és felesége, Nuriah.

A férj elmondása szerint egyedül követte el a gyilkosságot, feleségének csak annyi szerepe volt, hogy  telefonon egy találkát szervezett meg a férfival, aki állítólag egy héttel az esküvő előtt erőszakolta meg. A találkozón azonban Efendi jelent meg, aki halálra késelte, majd autójával együtt felgyújtotta.

De előtte még levágta péniszét, amit hazavitt magával, majd ott megsütötte és megette. A férj azt állította, azért ette meg áldozata férfiasságát, hogy megszüntesse a gyilkosság felett érzett szívfájdalmát. Arról egymásnak ellentmondó hírek érkeztek, hogy a férje egyedül ette-e meg a levágott testrészt, vagy azt feleségével együtt fogyasztotta el.

Egy rendőrségi szóvivő az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a rendőrség még nyomoz az ügyben, de „erősen gyanítjuk, hogy előre eltervezett emberölés történt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik