Élet-Stílus

A nászútján tudta meg az ifjú férj, hogy rákos

Alig három napja voltak úton, mikor a férj kórházba került. A pár most arra vár, hogy hazatérhessenek Új-Zélandra.

Csakhogy az újsütetű férj szervezete a csontvelő-átültetés után még nem elég erős, hogy repülőre szálljon. Sőt! A beavatkozást követően most legalább 100 napot izolációs szobában kell töltenie, hogy az immunrendszere kellőképpen megerősödhessen, és ne támadhassák meg a fertőzések.

„Ha azt mondom, összeroppantunk a diagnózis hallatán, akkor még finoman fogalmaztam”

– árulta el a Sidney Morning Heraldnak a 34 éves feleség, Danielle Fontanesi. A fiatalasszony hozzátette, még épp csak elindultak az Egyesült Államokba tervezett nászútjukra, mikor férje rosszul lett.

„Új-Zélandról indultunk, és mire két átszállással megérkeztünk az amerikai rokonainkhoz, Mattnek már magas láza volt. Alig bírt megállni a saját lábán”

– emlékezett vissza a nő, aki azután döntött úgy, hogy orvoshoz viszi férjét, hogy a tünetei két nap múlva sem csillapodtak.

Kép forrása: GoFundMe
Kép forrása: GoFundMe

„A leleteim pocsékak lettek, így az orvosok újabb vizsgálatokat kértek, amiből egyértelműen kiderült, hogy akut mieloid leukémiában, a vérrák egy igen agresszív fajtájában szenvedek”

– mondta Matt, majd elárulta, a kemoterápiás kezelés első részét már néhány nappal a diagnózis után megkapta.

„Nem sokkal később jött a hír, hogy csontvelő-átültetésre lesz szükségem. Szerencsére hamar találtak is egy megfelelő donort, így a beavatkozást – a gyógyulásom érdekében – már itt Amerikában elvégezték.”

Danielle azt mondja, borzasztó érzés távol az otthonuktól, a szeretteiktől és a pénzüktől ilyen helyzetbe kerülni.

„Nem is tudom elmondani, mennyire védtelennek és kiszolgáltatottnak érzem magunkat.”

Az asszony a lapnak elárulta azt is, az utóbbi napokban egy GoFundMe-oldalt is létre kellett hoznia, hogy fedezni tudja férje ellátásának költségeit. „A nászútra szánt pénzünk hamar elfogyott, a tartalékainkhoz pedig nem férünk innen hozzá. Csak a családban és a jószándékú emberekben bízhatunk.”

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik