Élet-Stílus

Brutális fertőzést kapott és megvakult a halloweeni kontaklencsétől

Megvakult egy 23 éves fiatalember a bal szemére az Egyesült Államokban, a dél-karolinai Florence városában, miután egy benzinkúton vásárolt olcsó, mintás kontaktlencsét viselt – számolt be az esetről a BuzzFeed.

Julian Hamlin, aki jelenleg recepciósként dolgozik, 15 dollárért vásárolt először ilyen lencséket még 2010-ben. Mint mondja, a helyi szépségápolási üzletekben és a benzinkutakon is árulják ezt a terméket, tehát sok fiatal hozzájuthat.

Hamlin szinte minden nap viselte a lencséket. Ügyelt arra, hogy megfelelően legyenek fertőtlenítve, illetve havonta cserélte azokat, habár erre semmilyen használati utasítás nem figyelmeztette.

Két év folyamatos lencsehasználat után, ugyanabból a márkából, Julian 2012 márciusában egy nap arra ébredt, hogy kiterjedt fertőzés támadta meg a szemét.

A semmiből jött… valami furát éreztem a szememnél, ezért elmentem az orvoshoz, de ő csak annyit mondott, hogy bevörösödött

– mesélte kálváriájának kezdetét a fiú.

Három nappal később már kórházban kezelték súlyos, fertőzés okozta szaruhártya fekéllyel, aminek a következtében megvakult. Később glaukóma alakult ki a bal szemében: a nyomásnövekedés miatt felgyülemlett folyadékot folyamatosan le kellett csapolni a látószervéből.

Hamlin hosszú és fájdalmas utat járt be 2012 óta: Túl van 15 műtéten, köztük hét szaruhártya-átültetésen.

Ugyan a bal szemét sikerült megmenteni, de még mindig homályosan és alig lát vele. A kezelési költségei közben elérték a 250 ezer dollárt (71 millió forintot). Julian ráadásul sokáig munkanélküliként tengette a mindennapjait, nehezet pedig nem emelhetett, mert az fokozta volna a nyomást a szemében. A fiúnak gyakran kell napszemüveget vagy szemfedőt viselnie, amit meglehetősen szégyell.

Fotó: Julian Hamlin
Fotó: Julian Hamlin

Most arra kéri a fiatalokat, hogy semmiképpen se viseljenek ilyen engedély nélküli olcsó kontaktlencséket Halloweenkor. Nem éri meg a kockázatot és a fájdalmat – mondta.

Az Egyesült Államokban egyébként illegális engedély nélkül kontaktlencséket árulni, mivel gyógyászati eszköznek számítanak. E tekintetben nincs különbség a látásjavító vagy a szépészeti lencsék között – mondta a BuzzFeednek az amerikai szemorvosok szóvivője.

Thomas Steinemann szerint az olcsó lencsék elavult anyagokból készülnek. Káros vegyi anyagokat tartalmaznak, kevesebb oxigént eresztenek át és könnyebben megtapadnak rajtuk a szennyeződések és a kórokozók. A színes lencséket pedig mérgező festékanyaggal vonják be, amelyek közvetlenül a szembe szivároghatnak – mutatott rá a szakorvos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik