Élet-Stílus

Gyulladásnak hitték a daganatát: 8 évet élt egy 55 kilós tumorral

A fiatalember jó ideje nem tudott már lábra állni, két éve pedig az ülésről is le kellett mondania.

„Valóságos csoda, hogy a fiatalember még él. Nyolc évet élt egy rosszindulatú tumorral a testében, anélkül, hogy a betegség áttétet adott volna más szervébe. Nagyon szerencsés” – árulta el a nem mindennapi esetről a 26 éves indiai fiatal kezelőorvosa, dr. Durgatosh Pandey, majd hozzátette, ez volt a legnagyobb daganat, amivel karrierje során eddig dolga volt.

„Megkockáztatom, a világon sehol nem találkoztak még a kollégák ilyen hatalmas tumorral” – ette hozzá. A sebész elárulta, a rekordméret az eltávolító műtét során komoly problémákat jelentett: a sebészek ugyanis nehezen fértek hozzá a fontos területekhez, ráadásul, a beteget is nehezen mozgatták miatta.

Kép forrása: mirror.co.uk
Kép forrása: mirror.co.uk

A 26 éves Gurmeet Singh 2008-ban ment először orvoshoz szűnni nem akaró lábfájdalmai miatt, de diagnózist csak négy évvel később, 2012-ben kapott. Akkor egy biopszia mutatta ki, hogy a fiatalember jobb lábában rosszindulatú daganat fejlődik. „Egész addig különböző gyulladásokkal és fertőzésekkel kezeltek a falunkban” – panaszolja a férfi.

A 37 kilósra fogyott Gurmeet végül egy szerencsének köszönhetően került a fővárosba, ahol egy több mint 10 fős orvosi stáb, négy órán keresztül operálta. A beavatkozás során a teljes jobb lábát is eltávolították az 55 kilósra nőtt daganattal együtt. „Más valószínűleg szomorkodna, hogy az orvosoknak el kellett távolítaniuk az egyik lábát, én viszont felhőtlenül boldog vagyok, ezzel ugyanis esélyt kaptam, hogy ha segítséggel is, de újra lábra állhassak” – nyilatkozta.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik