Élet-Stílus

Perceket jósoltak orvosai a kisfiúnak – ma már beszél

Az anya a szülésig azt sem tudta, hogy várandós. Sokként érte a hír, hogy gyereket vár, ahogy az is, hogy kisfia beteg.

„A fájdalomcsillapítók miatt alig voltam magamnál, de az még így is feltűnt, hogy a kisbabám feje nagyobb, mint a többi babáé” – emlékszik vissza élete legmeghatározóbb pillanatára Emma Murray. A kétgyermekes brit anya a Mirror című brit bulvárlapnak elárulta, aznap hasfájás miatt vitték kórházba, de álmában se gondolt rá, hogy szülni fog.

„Azt hittem a fájdalmat vakbélgyulladás okozza. Vagy valami ilyesmi” – mondja.

Csak a gyors vizsgálatok után derült ki, mi okozza a kínzó hasi görcsöket. „Sokkolt a hír, hogy terhes vagyok. Az meg pláne, hogy szülni fogok, hiszen a korábbi hónapokban semmilyen tünet nem utalt arra, hogy várandós lennék. Ellentétben az első terhességemmel, most semmilyen rosszullétem vagy fájdalmam nem volt. És hízni se híztam” – mondta.

Fotó: Emma Murray
Fotó: Emma Murray

Emma azt mondja, még fel se ocsúdott a sokkból, mikor újabb hírt kapott. Kiderült ugyanis, hogy kisbabája egy 10 ezer élve születésből mindössze kettő babát érintő betegségben, az úgynevezett holoproszenkefáliában szenved. A betegség következtében a kisfiú agyának jelentős része hiányzik: gyakorlatilag csak az agytörzse fejlődött ki rendesen.

Emma azt mondja, Aaron születése után az orvosok felkészítették a legrosszabbakra. „Kérték, hogy hívjam be a családtagokat, mert nagy a valószínűsége annak, hogy Aaron nem éli meg a másnapot. Az optimista jóslat is legfeljebb néhány napot jósoltak neki” – tette hozzá.

Azóta két év telt el. Aaron pedig – megdöbbentve orvosait is – szépen fejlődik, hat hete pedig kimondta első szavait is. „Elsírtam magam, mikor a fiam száját elhagyta a „mama” szó. Azt hittem ugyanis, hogy ez olyasvalami, amit én sosem élhetek majd meg”  – vallotta be az édesanya könnyek között.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik