Élet-Stílus

Sokkoló képpel hívja fel a figyelmet a mellrákra egy túlélő

Azt mondja, azért osztotta meg a kezelése után készült képeket, hogy felhívja a figyelmet a szűrés fontosságára.  

Noha a 36 éves Jenn Alter betegsége mostanra – részben a kezelésnek köszönhetően – már visszavonulóban van, azt mondja az elmúlt két év élete legnehezebb időszaka volt. A Missouriban élő amerikai édesanya alig valamivel múlt harminc, mikor kiderült, hogy mellrákban szenved.

„Az orvosok végig biztattak, hogy a betegség a megfelelő kezeléssel jól gyógyítható. Arra azonban egyikük se készített fel, ami a kezelések miatt várt rám” – mondja Jenn, aki most, évekkel később úgy döntött, közzéteszi azokat a brutálisan nyers, és sokkoló fotókat, melyeket saját magáról és a kezelés mellékhatásairól készített.

Fotó: Jenn Alter
Fotó: Jenn Alter

„Egyszer és mindenkorra szerettem volna tisztázni, hogy a mellrák nem szexi dolog. Nem a cicik megmentéséről szól” – magyarázta a Daily Mail újságírójának. Jenn azt is elmondta, szerinte a mellrák sokkal inkább szól a sebekről, a fájdalomról, az égett bőrről, a kopaszságról és a megszakadt szívekről.

„Ha ezek a képek nem hívják fel a figyelmet az önvizsgálat és a rendszeres szűrés fontosságára, nos, akkor őszintén nem tudom, mi fogja.” Jenn a brit bulvárlapnak elárulta azt is, a közzétett képek alatt rengeteg visszajelzést kapott: a kommentelők többsége értékelte Jenn bátorságát és hálás volt, hogy valaki meg merte mutatni, miről is szól a kezelés valójában.

Fotó: Jenn Alter
Fotó: Jenn Alter

„A posztolást követő napon több mint száz üzenet várt a postaládámban olyan emberektől, akik azért kerestek meg, hogy köszönetet mondjanak nekem. Leginkább azért, hogy megváltoztattam azt, ahogy a betegségről és a kezelésről gondolkodtak.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik