Élet-Stílus
Close-up of figurine couple on wedding cake

Nem házasodhat egy nő, mert nem olyan ronda, mint a személyiében látható fényképen

24.hu
24.hu

2015. 10. 26. 11:32

Nem hajlandóak kiállítani egy 26 éves nő házassági anyakönyvi kivonatát a kínai Kaifeng város hatóságai, mert a házasodni akaró nő „nem olyan ronda, mint a személyiében szereplő fényképen” – jelentette a kínai állami sajtó. A Global Times oldalán megjelent cikk szerint a 26 éves Yinről tíz éve készült a fényképről rendre azt hiszik a kínai hivatalnokok, hogy egy teljesen másik emberről készültek.

A nő elmondta: nem ez az első eset, hogy magyarázkodni kényszerül a tinédzserkorában készült igazolványkép miatt. Állítása szerint főiskolai vizsgáin is rendszeresen kellett más iratokkal bizonyítania személyazonosságát, hogy engedjék vizsgázni.

Yin – akinek 16 éves kora óta már a szeme és az orrvonala is megváltozott – a rossz minőségű fényképezőgéppel magyarázta, hogy miért olyan „ronda” az évtizedes fotón, valamint azzal, hogy akkoriban még nem tudott olyan jól sminkelni.

Sajnos a Global Times fényképeket nem közölt a nőről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 14.
Zaid Naffa, Jordánia magyarországi tiszteletbeli konzulja (j) mond beszédet a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitó ünnepségén. Mellette Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter áll. Budapest új luxusszállodáját az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lévő Klotild Palotában jordán üzletemberek cége, a Mellow Mood Group alakította ki.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.