Élet-Stílus

Ez történik a szervezetével, ha egy hónapig nem iszik alkoholt

Bármilyen furcsa, már ilyen rövid idő után is érezhető a változás.

Testsúlycsökkenés. Normalizálódó vérnyomás és koleszterinszint. Többek között ilyen, és ehhez hasonló pozitív változásokkal szembesül az, aki úgy dönt – akár csak egy hónapra is – hogy megállja és nem néz a pohár fenekére. Legalábbis a University College London kutatói szerint, akik állításaikat egy általuk, 100 önkéntesen elvégzett kísérletre alapozzák.

Ahogy az a kutatás beszámolójából kiderült, a résztvevő 100, 40 évnél idősebb férfi és női önkéntes kivétel nélkül pozitív változásokról számolt be az egy hónapos absztinenciát követően. Ráadásul, mint kiderült, nem csak a közérzetük lett jobb, de az egészségügyi mutatóik is. Bizonyíthatóan.

Az alkoholt feladók esetében a májkárosodás esélye 12,5 százalékkal, míg az inzulinrezisztencia kialakulásának valószínűsége 28 százalékkal csökkent. Kevin Moore professzor, az Independent című brit lapnak elmondta, a résztvevők nagy többsége már néhány nap után javulásról számolt be: már, ami az alvási szokásaikat és a közérzetüket illeti.

Hozzátette, bár nagyon izgatott az eredmények miatt, azt még mindenképpen vizsgálniuk kell, az egyhónapos tisztítókúra után elért eredmények mennyi ideig maradnak meg.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik