Élet-Stílus

Szívmelengető dolgot tett a rádiós a magányos 95 évesért

Miután felesége egy esést követően először kórházba, majd otthonba került, az idős férfi magára maradt. Azóta nem találja a helyét.

A múlt héten a magány indította arra is, hogy felhívja az egyik amerikai rádiócsatorna reggeli műsorát. „Azért telefonált, hogy kiönthesse a szívét. Hogy elpanaszolhassa mennyire magányos. Hogy végre kimondhassa, hiányzik neki a felesége” – nyilatkozta a Buzzfeed News amerikai hírportálnak a rádióműsor producere, Chris Hitchings.

A reggeli műsort aznap reggel Alex Dyke vezette. Hozzá futott be a 95 éves Bill kétségbeesett telefonja, és miután végighallgatta az idős férfi szívszaggató történetét, úgy döntött, tesz valamit. „Jobb nem jutott eszembe, mint hogy meghívjam a stúdióba kávézni” – mondta, majd hozzáteszi, miután egyeztetett kollegáival, taxit küldött az idős férfiért.

Kép forrása: BBC Radio Solent
Kép forrása: BBC Radio Solent

Bill elfogadta a meghívást, és végül a rádióban hallgatta végig kedvenc műsorát. „Egy szempillantás alatt közönségkedvenc lett. Rengetegen telefonáltak, hogy beszélgethessenek vele” – mesélte Alex.

Kép forrása: BBC Radio Solent
Kép forrása: BBC Radio Solent

A 95 éves bácsi azután maradt magára, hogy felesége elesett és kórházba került. Mint kiderült, hiába szeretett volna gondoskodni a nőről, akivel 30 évig legjobb barátok voltak, és akinek tavaly kérte meg a kezét, túlságosan nagy feladat volt számára. Az asszony így otthonba került, ahol Bill naponta látogatja.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik