Élet-Stílus

Ittas vezetés miatt állítottak meg egy kerekes székest

Ittas gépjárművezetés, valamint nyilvános részegeskedés miatt kell bíróság elé állnia egy 48 éves georgiai férfinak, akinek „gépjárműve” egy motoros kerekesszék volt – jelentette az amerikai sajtó. Danny W. Mitchell a WSB-TV beszámolója szerint azután került bajba, hogy egy terepjáró nekiütközött a Conyers városában található bevásárlóközpont parkolójában, és a sofőr –aki ellen egyébként nem indítottak eljárást – kihívta a rendőrséget

A férfi ellen annak ellenére indított eljárást a helyi rendőrség, hogy egyértelműen nem ő volt a hibás a balesetben. A rendőrök elmondása szerint Mitchell annyira részeg volt, hogy kórházba kellett szállítani, kivizsgálásra. Az alkohol mellett gyógyszerek – válium és trazodone – is voltak a szervezetébe. A kiérkező rendőrök elmondása szerint látták, ahogy a férfi több tereptárgynak is nekiment kerekes székével, növényeken ment át valamint nekitolatott a bevásárlóközpont falának is.

Elektromos kerekes szék
A gépjármű, amivel az amerikai férfi elkövette az ittas vezetés bűnét

A helyi rendőrség elmondása szerint egyáltalán nem számít példanélkülinek, hogy ittas vezetés miatt indítanak eljárást motoros kerekes székekkel közlekedő emberek ellen. És arra is van precedens, hogy golfautóval vagy fűnyíróval közlekedő részegek ellen is vádat emeltek ittas vezetés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik