Élet-Stílus

Várandós volt, mikor megtudta, mellrákja van – világhírű lett az anya fotója

A floridai édesanya a várandósság 20. hetében járt, mikor megtudta, hogy beteg. Egy pillanatra sem adta fel.

A 31 éves háromgyermekes háromgyermekes édesanya, a kép készülte óta hazamehetett, és már otthon lábadozik. Azt mondja, kisfia, Kal El születése óta olyan az élete, mint egy hullámvasút. „Egyszerre vagyok felhőtlenül boldog és teli félelemmel” – mondja, majd hozzáteszi, álmában se gondolta volna, hogy a róla készült kép világhírű lesz.

A fiatal nő épp a harmadik gyermekét várta, mikor derült égből a villámcsapásként érte a hír, hogy előrehaladott mellrákban szenved. „Még terhes voltam, mikor az orvosok javaslatára megkaptam az első adag kemoterápiát. Nem sokkal később pedig meg is műtötték: az egyik mellemet el kellett távolítani” – emlékszik vissza élete legnehezebb időszakára Sarah.

Fotó: Sarah Whitney
Fotó: Sarah Whitney

„Az orvosok mindenre felkészítettek. Arra, hogy a gyógykezelés miatt majd gyengének érzem magam, hogy kihullik a hajam… De nem ettől féltem a legjobban, hanem attól, hogy nem szoptathatom majd a kisfiamat.” Sarah elárulja, nem sokkal a szülés után kiírták újabb kör kemoterápiára, emiatt orvosai megtiltották neki, hogy szoptassa kisfiát.

„Attól féltek, hogy a gyógyszerek bejutnak a szervezetébe. Nem akartunk kockáztatni.” Sarah – aki a kezelésig szoptathatta gyermekét – úgy döntött, fotóssal örökíti meg a bensőséges pillanatot, az egyik fotót pedig a Facebook-oldalán is megosztotta.

Fotó: Katie Murray
Fotó: Katie Murray

„Álmomban se gondoltam volna, hogy ennyi embernek tetszeni fog” – árulja el, majd hozzáteszi, mióta a fotó meghódította az internetet, nem csak a családja, de a jószívű ismeretlenek támogatására is számíthat. „Rengeteg adományt kapunk. Van, aki babaholmit, mások pénzt, megint mások anyatejet küldtek” – mondja Sarah, majd hozzáteszi, minden segítségért rendkívül hálás.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik