Élet-Stílus

600-an reanimáltak Szombathelyen

Sikeres volt az újraélesztési rekordkísérlet a vasi megyeszékhelyen, így visszahódították a címet Dunaújvárostól.

A Szombathelyen 2011-ben indult “Segítés városa program” keretében a 80 ezer lakosú város eddig már 30 ezren tanulták meg az újraélesztés alapfogásait, általános- és középiskolások, nagyvállalatok dolgozói, rendőrök és polgárőrök, a polgármesteri hivatal alkalmazottai is bekapcsolódtak a nagyszabású és a szó szoros értelmében véve is “életmentő” programba.

Bevezetése óta a városban két olyan sikeres újraélesztés is történt. Az egyik esetben egy nyugdíjas rendőr mentette meg horgásztársa életét, a másikban pedig az egyik szombathelyi iskola tanára – aki néhány héttel azelőtt részesült reanimációs képzésben – végzett sikeres újraélesztést bajba jutott tanártársán.

Elsőként, 2013-ban Szombathely állította be a tömeges újraélesztés magyarországi rekordját, amit idén augusztusban Dunaújváros döntött meg száznyolcvan bábúval és négyszáz résztvevővel.

Október 16-án pénteken az Újraélesztés Nemzetközi Napján, Szombathely a segítés városa vissza kívánta hódítani a címet, ezért kétszáz bábú mellett, hatszáz résztvevőt sorakoztatott fel, akik hármas csoportokban, egymást váltva végezték az újraélesztés fogásait.

Az új rekordot a helyszínen Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület munkatársa hitelesítette, így bekerül a rekordok regiszterébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik